Árnyékkormányt alakítana a Szövetség

Munkatársunktól
2006. 06. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kizárt, hogy a kormányzati ciklus félidejekor árnyékkormányt állít össze a Fidesz. Ez derül ki Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető Magyar Hírlapnak adott hét végi interjújából. A politikus úgy fogalmazott a kérdés kapcsán, hogy ez még képlékeny, számára ugyan kedves érvek szólnak az árnyékkormány megalakítása mellett, ám ennek még nincs itt az ideje. Hozzátette azonban, hogy a ciklus közepe táján lehet értelme ennek, mert ily módon kézzelfoghatóbbá válna az ellenzék alternatívája, s világosabbá lehetne tenni a felelősséget is. Ez, jegyezte meg Navracsics, közelebb áll ahhoz az ellenzéki magatartáshoz, amit kedvel. Hangsúlyozta: az árnyékkormányt a politikai verseny részeként hoznák létre, nem a jelenlegi kabinet megbuktatására. Ismerve a hazai jogrendszert, amúgy is kevés esélyt lát az előre hozott választásokra. Ehhez szerinte társadalmi katasztrófának, vagy olyan, a két évvel ezelőttinél is súlyosabb kormányválságnak kell bekövetkeznie, hogy a kormánytöbbség ne tudjon új miniszterelnököt állítani.
– Nem, vagyis nem tudom – felelte az interjúban Navracsics Tibor arra a kérdésre, hogy elindulna-e az elnöki posztért, ha a jövő évi tisztújításkor, vagy később Orbán Viktor mégis lemondana tisztségéről. Hozzátette, ő alapvetően egyetemi oktató, aki csak „bóklászik a politika csatamezején”. Úgy fogalmazott: nem Orbán Viktoron múlik, hogy van-e változás a Fideszben, neki magának nyilván mérlegelnie kell, hogy mit akar a jövőben, de a Fidesz életében nem ez a döntő, hanem hogy tud-e olyan szakpolitikai alternatívát felmutatni, amely tartósan vonzó lehet a választóknak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.