Sólyom László is arra gondolhatott, hogy ez a kormány súlyos gazdasági válságba sodorta az országot, amelyre sürgős gyógymódot kell találni – nyilatkozta lapunknak Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a köztársasági elnök Magyar Televíziónak adott interjújára reagálva. Amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, a köztársasági elnök az MTV-ben többek között azt mondta: „Azért siettettem a parlamenti választásokat, azért hívtam össze az Országgyűlést már a hivatalos végeredmény előtt, mert szüksége van az országnak arra, hogy minél gyorsabban radikális intézkedések történjenek.” Sólyom László hangsúlyozta, a miniszterelnökkel folytatott négyszemközti megbeszélésén meggyőződött arról, hogy Gyurcsány Ferenc elszánt a változtatások akár súlyos áron történő véghezvitelére is. A többi részletkérdés, ami őrá tartozik – fogalmazott.
A fideszes politikus megjegyezte: a Gyurcsány-kabinet még arra sem méltatta a közvéleményt és az államfőt, hogy elárulja a tervezett intézkedéseket és azok mikéntjét. Hozzátette: soha nem telt el annyi idő a választások és a kormányprogram elkészítése, elfogadása között, mint most.
Sólyom László már „megbánta”, hogy nem fogott kezet Fekete Jánossal, a jegybank egykori elnökével, akit a kormány március 15-én kitüntetett. Mint mondta, ma már kezet nyújtana az exbankárnak.
PM Orban: Deeds, Not Words















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!