Az aratásra fókuszál a gabonapiac

Nagy Ottó
2006. 06. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csökkent a huszonnegyedik héten a búza és a kukorica a nemzetközi piacokon meghatározó chicagói tőzsdén, ahol a fő áralakító tényező ismét az időjárás volt. A búzajegyzések kissé ingadoztak attól függően, hogy az előrejelzések mennyi csapadékot jósoltak. Öszszességében azonban kedvezően alakult az időjárás és a betakarítás is nagyobb ütemben beindult néhány területen, és ennek megfelelően a piaci szereplők érdeklődése erre fókuszált. Az árak néha felfelé indultak, ami mögött India és Irak nagyobb tételű vásárlására kiírandó tendere húzódott meg, de erről még folynak a tárgyalások. A kevés csapadék a takarmánykukorica-jegyzések kezdeti áremelkedését okozta, de a későbbiekben a természet pótolta ezt a mulasztását, és egyúttal megnyugtatta a piacot is. Hivatalos jelentés szerint Argentínában a betakarítás 88 százalékával már végeztek. A termést 14,4 millió tonnára várják, ami jóval kevesebb, mint a tavalyi 19,6 millió tonna, de valamivel nagyobb az amerikai mezőgazdasági minisztérium 14 millió tonnás várakozásánál. Az Agrograin Zrt. elemzői szerint a gabonapiac továbbra is az időjárásra figyel. Drasztikus változásnak kell történnie a piacon ahhoz, hogy a jelenlegi néhány dolláros ingadozás megváltozzon.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) áruszekciójában a 24. héten gyenge volt a forgalom, a gabonafélékből átlag alatti volt a kereskedés, a repce iránt az utolsó napon felélénkült az érdeklődés. A jegyzésekre a tartott, kissé emelkedő trend volt jellemző. Összesen 69 kontraktusra kötöttek üzletet 284 millió forint értékben. A búzaszekcióban összesen hétkontraktusnyi üzletkötés volt. Az elmúlt napok szárazabb időjárása ellenére több helyen még jellemző a magas belvíz, amely a termést elpusztította. Ennek ellenére hivatalos termésbecslés szerint jó, közepes termés várható, a minőség azonban még kérdéses.
Takarmánykukoricában 24 kontraktusnyi forgalmat mértek, az árak közeli határidőre ingadoztak, míg decemberre határozottan emelkedtek. A kukoricát is sújtotta az erős esőzés, még nem lehet tudni pontosan, mekkora területen lett maradandó károsodás.
Az agrártárca közlése szerint a jövő héten, igaz, csak Péter-Pál után, de az árpa aratásával megkezdődik a betakarítás. Az adatok szerint őszi búzát 1,082 millió hektáron vetettek a gazdák. Az előzetes termésbecslések szerint a hektáronkénti termésátlag 4-4,5 tonna lehet országosan, és így 4,2-4,3 millió tonna őszi búza betakarítására lehet számítani, ami jelentősen elmarad a múlt évi 5,1 millió tonnás mennyiségtől. A kukorica vetésterülete 1,2 millió hektár, de a növény fejlődését jelentős mértékben késleltette a június elejéig tartó hideg időjárás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.