Az MSZP-ben már az önkormányzati választásokra készülnek: úgy tudjuk, a helyi kampánycsapatok irányítóit, közjogi referenseit és kommunikációért felelős munkatársait már ki kellett választaniuk a helyi pártszervezeteknek, és erről tájékoztatniuk kellett a Köztársaság teret. A tavaszi választásokhoz képest visszafogottabb központi támogatásra számíthatnak a szocialista polgármester- és képviselőjelöltek, ennek ellenére a megyei jogú városok és a főváros felkészülését Szigetvári Viktor koordinálásával segítik majd. Egyik informátorunk lapunkat úgy tájékoztatta, hogy az MSZP az őszi voksoláskor is számíthat amerikai tanácsadóinak (Richard Dresner és Robert Wickers) támogatására.
Annyi biztosra vehető, hogy a költségvetés súlyos helyzete ellenére financiális problémái nem lesznek a nagyobbik kormánypártnak a kampány során. Több forrásból is úgy értesültünk, hogy a jelöltek szóróanyagainak előkészítése is folyamatban van.
Az MSZP-ben ugyan számítanak a párt további népszerűségvesztésére a Gyurcsány-csomag miatt, mégis úgy kalkulálnak, hogy a fővárosi kerületek és a megyei jogú városok nagy részében többséget szerezhetnek. Informátoraink szerint várakozásaikat alátámasztja, hogy a Fideszt belső ellentétek terhelik, az ellenzéki párt a vereség óta gyakorlatilag működésképtelenné vált.
Biztos győzelmet vár az MSZP emiatt Pécsett, Miskolcon, Salgótarjánban, Egerben, Veszprémben, Szombathelyen (ahol az SZDSZ is támogatja Ipkovich Györgyöt), Szegeden és Székesfehérvárott. Információink szerint Győrben nem indul Balogh József szocialista polgármester, a párt helyette Kun András alpolgármestert támogathatja. Nagykanizsán a polgármester-jelölés kapcsán megismétlődhet az, ami az országgyűlési választások előtt történt (Göndör István képviselői jelölése miatt vita alakult ki az országos vezetés és a helyi szervezet között). Úgy tudjuk, a kanizsai MSZP-szervezet várhatóan nem Litter Nándor jelenlegi városvezetőt támogatja.
Ne egyen belőlük: Lidl és Metro saját márkákat hívnak vissza















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!