Valószínűleg ismét a madárinfluenza betegített meg újabb háziszárnyasokat a Bács-Kiskun megyei Szank közelében szombaton – nyilatkozta a távirati irodának Süth Miklós országos főállatorvos. A település környékén egy eddig fertőzésmentesnek tűnő tenyészet gazdálkodója azt észlelte, hogy libái szokatlanul viselkednek, s ezért értesítette az állatorvost. Ezután a telepen lévő 700 állatot le kellett ölni, s a gócpont egy kilométeres körzetében további, körülbelül 2300 szárnyast semmisítettek meg még szombaton. Szakemberek szerint a Szank környéki állatok között még mindig lappanghat a madárinfluenza kórokozója. Erről Süth Miklós is úgy vélekedett, hogy ez nem szokatlan jelenség, s a leölt libákban is valószínűleg a H5N1-es vírus okozta a megbetegedést.
*
Emlékezetes: a főállatorvos június 9-én, Brüsszelben jelentette be, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a magyarországi háziszárnyas-állományban megjelent a madárinfluenza kórokozójának emberre is veszélyes változata, a H5N1. A megbetegedéseket a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa-Bodogláron regisztrálták, s ezért a településrész egy kilométeres körzetében leölték az érintett, körülbelül 300 ezer háziszárnyast. Két nappal később – a Szankon bekövetkezett megbetegedések következtében – csaknem húszezer állatot semmisítettek meg a hatóságok. Ezután Móricgáton is megjelent a fertőzés egy tömőliba-tenyészetben. A Bács-Kiskun megyei mintákat elküldték az angliai, uniós laboratóriumba, amely kizárólagos jogosítványokkal rendelkezik a kórokozó azonosítására. – A brit szakemberek megállapították: a Magyarországon madárinfluenzát okozó H5-ös, nagy fertőzőképességű vírus az N1-es, vagyis az emberre is veszélyes alfajhoz tartozik – mondta el Süth Miklós.
Bajban a tenyésztők. Válságos helyzetbe kerültek a magyar baromfitenyésztők a madárinfluenza miatt, és a túlélés vált a stratégiájukká – áll a Baromfi Terméktanács piaci összegzésében, amely a szervezet pénteki közgyűlésére készült el. Ebben még az áll, hogy az ágazatot támogató uniós rendelet kedvező hatásai itthon a legkorábban őszre, és akkor is csak korlátozott mértékben várhatók. (MTI)
“Heading to Vote on New Asphalt Is Good” – PM Orban Opens Hungary’s New Motorway















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!