Befagyasztják a béreket

Bérbefagyasztás és szigorú bérkorlátok lesznek érvényesek jövőre a közigazgatásban – értesült tegnap több hírügynökség. Mivel az infláció jövőre 6-7 százalékra gyorsul fel, immár biztosra vehető a 3-4 százalékot kitevő reálbércsökkenés.

Dénes Zoltán
2006. 06. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a megszorító csomag ismertetése után esküt tett arra, hogy nem lesz több szigorítás, tegnap több hírügynökség úgy értesült kormányzati körökből: a kabinet a központi közigazgatásban az idei évi tervhez képest tíz százalékkal alacsonyabb szinten fagyasztja be a bérkeretet jövőre. A bérbefagyasztást elsősorban az idei elbocsátások alapozzák meg, de emellett az egész közszférában szigorú bérkorlátok lesznek érvényesek. Az MTI tegnap közölte: a költségvetési szerveknél jövőre bértömeg-gazdálkodásra tér át a kormány, ami azt jelenti, hogy a közszférában csak ott lehet majd bért emelni, ahol valakiktől elvesznek, illetve ahol tovább csökken a létszám. A bérstop nyomán biztosra vehető a reálbércsökkenés, a megszorító csomag hatásaként ugyanis a Pénzügyminisztérium jövőre 5-6 százalékos, a jegybank és a gazdaságkutatók pedig 6-7 százalékos inflációt jeleznek előre. A pénzügyi tárca a szigorítások után anynyit már elismert, hogy az egy főre jutó reálbércsökkenés 2007-ben elérheti a 3-4 százalékot, elemzők azonban ennél nagyobb mértékű visszaesést sem zárnak ki. További megszorításra utal, hogy a jövő évi költségvetési tervezés bázisa várhatóan az ez évi zárolásokkal csökkentett előirányzat lesz.
Általában is komoly bércsökkenés és a munkanélküliség további növekedése várható, amennyiben a parlament elfogadja a Gyurcsány-csomagot. Csak a különböző járulékemelések miatt átlagosan 2,5 százalékkal csökkennek a keresetek. Ezen belül a bérkiesés mértéke igen eltérő. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbb arról számolt be, hogy hazánkban a bruttó átlagkereset 169 ezer forint. A várható bércsökkenés egyik oka az egészségügyi, illetve a munkavállalói járulék emelkedése lesz. Idén éves szinten 81 120 forint egészségbiztosítási járulékot kell fizetnünk, ami jövőre 141 960 forintra emelkedik. A munkavállalói járulék pedig 20 280 forintról 30 420 forintra nő. Míg idén a bruttó bér 64,3 százalékát vihetjük haza, jövőre ennek már csak 62 százalékát tehetjük zsebre. Az átlagbérre átszámolva ez azt jelenti, hogy míg a 169 ezer forintból idén havonta 108 600 forintot kap kézbe a munkavállaló, jövőre már csak 104 900 forint maradhat nála. Vagyis csak a járulékok emelkedése miatt a nettó átlagbér csökkenésének mértéke havonta közel 3700 forint. Ez éves szinten közel 44 ezer forintos csökkenést jelent. További reálbércsökkenést okozhat ezenkívül az infláció növekedése is, ami mértékadó előrejelzések szerint jövőre eléri a 6-7 százalékot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.