Beismert gigahiány

Minden eddigi hazai és uniós hivatalos előrejelzést felülmúl a Gyurcsány Ferenc által tegnap bejelentett nyolcszázalékos – nyugdíjkorrekció nélkül 9,4 százalékos – költségvetési hiány. Veres János ügyvezető pénzügyminiszter azt is elismerte: intézkedések nélkül ezermilliárdos többlethiány lenne az idei büdzsében. A bejelentés lehetetlenné teszi az euró 2010-es magyarországi bevezetését és az EU-nak tett vállalások betartását.

Szabó Eszter
2006. 06. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

n Szabó Eszter
Még egy hónappal ezelőtt is határozottan tagadta a Pénzügyminisztérium az idei hiánycél túllövését, az idén mégis megismétlődött a 2002 óta minden évre jellemző folyamat: a költségvetési törvényben előírt 4,7 százalék helyett Gyurcsány Ferenc – megszorításokkal együtt – nyolcszázalékos deficitet jelentett be. A nyugdíjkorrekció nélkül 9,4 százalékra rúgó, rekordnagyságú hiányt az egész lakosságot sújtó intézkedéscsomaggal kívánja mérsékelni a kabinet. Információk szerint Veres János utasításba adta, hogy a választások előtt a PM ne foglalkozzon a hiány tényleges alakulásával.
Az ügyvezető pénzügyminiszter tegnap elismerte: ezermilliárd forintot elérő többlethiány keletkezne az idei büdzsében, ha nem hoznának most szigorító intézkedéseket. A jelentős különbséget Veres a gyógyszerkassza vártnál magasabb hiányával, egyes maradványképzések irreális szintjével, a Gripen-beszerzéssel és a tervezettnél magasabb uniós társfinanszírozással indokolta. A deficithez hozzájárult az is, hogy az autópálya-építésekből 130 milliárd forintot a kormány mégis a költségvetésen belül kell elszámoljon, mert az EU statisztikai hivatala nem fogadta el a sztrádaépítések eddig tervezett „kreatív” könyvelését. Veres elmondta: az idei évben 350 milliárd forintos, a jövő évben 1000 milliárd forintos „korrekciót” terveznek. A befizetések növelését jelentő adóemelés részleteiről szombatra ígért konkrétumokat. A TV2 híradójának információi szerint a tegnapi koalíciós tárgyalásokon elhangzott, hogy a jelenleg 15 százalékos áfakulcs 20 százalékra, az eva pedig 15-ről 25 százalékra emelkedik, míg a személyi jövedelemadó 40 százalékra nő a havi 500 ezer forintnál többet kereső magánszemélyeknél.
Lars Christensen, a kelet-közép-európai térség egyik legnagyobb befektetőháza, a Danske Bank elemzője a tegnapi miniszterelnöki bejelentést lapunknak úgy értékelte, hogy a magyar kormány végre hajlandó szembenézni a költségvetés valódi helyzetével, ami nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország visszanyerje hitelességét.
A pénzügyminiszter nyilatkozatával beismerte, hogy az államháztartás súlyos helyzetben van – mondta Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetének vezetője az MTI-nek. Hozzátette: a kialakult helyzetet nincs kire fogni, hiszen a stafétabotot a kormány magától vette át, ráadásul továbbra sem lehet tudni, hogy milyen megszorító intézkedéseket tervez. Varga leszögezte: a Fidesz semmilyen adóemelést nem támogat.

Folytatódik a költekezés. Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya az év első öt hónapjában 981 milliárd forintot tett ki, ami a teljes évre előirányzott deficit 63,5 százalékát adja, elérve a bruttó hazai össztermék 4,4 százalékát – közölte tegnap a Pénzügyminisztérium. A deficit legnagyobb része, 65,5 milliárd forint – az előző hónapokhoz hasonlóan – ismét a központi költségvetésben halmozódott fel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.