Lassan, de folyamatosan bővül a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) feketelistája a világhálón, amelyre a jogos fogyasztói panaszokat, illetve a békéltető testületek határozatát egyaránt elutasító kereskedők kerülnek fel – közölte lapunkkal Újlaki-Vátz László, a szervezet szóvivője. A listára csak azokból a megyékből kerülhet fel vállalkozás, ahol a civil szervezet megállapodást kötött erről az illetékes fogyasztóvédelmi főfelügyelőséggel. Eddig ilyen dokumentum Budapesten és kilenc megyében született. Krajcsik Szilvia, a FEOSZ jogi tanácsadója elmondta: jelenleg főként budapesti cégek szerepelnek a listán, ám később – megyénként feltüntetve – várhatóan jelentősen bővül a kör. A www.feosz.hu internetes honlapra látogatók öt témakörnél – kereskedelem–szolgáltatás, utazás, pénzügyi szolgáltatások, közüzem– társasház, illetve építőipar – tekinthetik meg a fogyasztókat megkárosító kereskedők adatait.
A békéltető testületek díjmentesen segítenek azoknak a fogyasztóknak, akiknek valamelyik kereskedővel lezáratlan vitás ügyük van. Amennyiben a bepanaszolt cég nem teljesíti megadott határidőn belül a békéltető testület határozatát, úgy felkerülhet a FEOSZ listájára. Krajcsik Szilvia szerint a leggyakoribb panaszok a kereskedelemben és a szolgáltatásoknál működő cégekkel kapcsolatosak. Ezen belül igen változatos a felhozatal, ám leggyakoribbak a ruhaneműkkel, illetve a cipőkkel kapcsolatos kifogások. A jogi tanácsadó véleménye szerint ennek oka főként az, hogy a fogyasztók szívesebben fordulnak egy hibás cipő miatt a békéltető testülethez, mint hogy hosszadalmas bírósági procedúrába kezdjenek.
A katonák Ukrajnába küldését készíti elő a NATO + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!