Bujkál az egyiptomi kompbaleset felelőse

Hírösszefoglaló
2006. 06. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötvenhétmillió dollár kártérítést kell fizetnie a Vörös-tengeren februárban elsüllyedt egyiptomi komp tulajdonosának, Mahmúd Iszmailnak, akit az ügyben eljáró kairói bíróság felelősnek talált az ország történetének legsúlyosabb hajókatasztrófájáért. A több mint ezer halálos áldozat hozzátartozói 50-50 ezer dollárt kapnak, a megítélt összeg fennmaradó részén a baleset túlélői és a komppal együtt elsüllyedt gépkocsik gazdái osztoznak. Mahmúd Iszmailnak emellett büntetőeljárással is szembe kell néznie – adta hírül a BBC.
Miként megírtuk: az egyiptomi vendégmunkásokat és zarándokokat szállító Al-Salam Bocaccio 98 a szaúd-arábiai Dubából az egyiptomi Szafaga kikötővárosba tartott, amikor a fedélzeten tűz ütött ki, majd a komp felborult, és a nyolcszáz méteres mélységbe merült. Ezernégyszáz utasa közül csak 388 menekült meg. Mahmúd Iszmail a kapitányt okolta, amiért az feltételezte, hogy a legénység megbirkózik a tűzzel, és nem gondoskodott az utasokról. Két héttel a baleset után a hajótulajdonos el is hagyhatta az országot, de amióta eljárás folyik ellene, az Interpol körözi. Való-színűleg Nagy-Britanniában bujkál.
A vizsgálat szerint Iszmail korrupt kapcsolatban állt a hatóságokkal, különben az előírások minimumát sem teljesítő komp ki sem futhatott volna a kikötőből. Megállapították, hogy szükségesnél kevesebb mentőcsónak és tűzoltó berendezés volt a fedélzetén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.