Előző nap még olyan hírek láttak napvilágot, hogy Bush a Camp David-i elnöki rezidenciáról videokonferencián tárgyal az iraki miniszterelnökkel az iraki politika további alakításáról. Al-Máliki maga is csak néhány perccel korábban értesült az amerikai elnök érkezéséről. Azzal az ürüggyel hívták az iraki kormányfőt az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségére, hogy ott részt vehet a bejelentett videokonferencián.
Közben egy magas rangú iraki védelmi minisztériumi illetékes közölte: nagyszabású biztonsági műveletet indít ma Bagdadban az iraki és az amerikai haderő közösen, több mint 40 ezer katona részvételével. Abdel-Azíz Mohammed elmondta, a hadművelet stratégiai jelentőségű, célja rendet teremteni a feszült térségekben, ezért nem határozták meg, meddig tart majd.
*
Pokolgéprobbantások sorozatában meghalt tizennyolc ember, további negyvenöt pedig megsebesült kedden az északi-iraki Kirkukban, az ország más városaiban pedig megöltek összesen hét embert, illetve Bagdadban rábukkantak tizennégy megkínzott és agyonlőtt ember holttestére – közölték rendőrségi és kórházi források. Kirkukban öt – más források szerint hat – pokolgépet robbantottak fel, valószínűleg összehangoltan. A legtöbb áldozatot az a pokolgép szedte, amelyet egy gépkocsiba rejtettek, és egy piacon hoztak működésbe egy olyan városrészben, amelyben többségükben síita muzulmán vallású türkmének laknak: 13 ember halt meg, további 18 megsebesült.
Két másik robbantás gépkocsit vezető öngyilkos merénylő tette volt rendőrségi járműoszlopok ellen a városi rendőrkapitányság előtt. A rendőrfőkapitány sértetlenül, helyettese kisebb sérüléssel átvészelte a támadásokat. A rendőrök közül három halt meg, és több megsebesült – számolt be az MTI.
Szintén rendőrautókat célba véve robbantottak fel két gépkocsiba rejtett szerkezetet a város keleti részében. Ezekben az incidensekben meghalt egy rendőr ezredes és egy közrendőr, illetve megsérült hat biztonsági ember. Egy kurd pártszékház őrei meghiúsítottak egy pokolgépes merényletet: tüzet nyitottak egy olyan gépkocsira, amelyet öngyilkos merénylő vezetett.
Ausztráliába látogat az izraeli elnök a terrortámadás után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!