Bő egy évvel Aszlan Maszhadov szakadár csecsen elnök halála után az Oroszországhoz hű kormányzat biztonsági erői szombaton megölték utódját, Abdul-Malik Szajdullajevet is. A lázadóvezér szülővárosában, Argunban végrehajtott akció részletei az MTI tudósítása szerint nem ismeretesek, ám egyik irányítójuk közölte, hogy először a Ramzan Kadirov hivatalba lépését követő századik napra kívánták időzíteni, de ez nem sikerült. A valaha Argunban papként működő Szajdullajevet jó ismerősei azonosították.
„A terroristákat lényegében lefejeztük. Olyan súlyos csapást mértünk rájuk, amelyet sosem fognak kiheverni” – közölte Ramzan Kadirov csecsen miniszterelnök, miután értesült Szajdullajev haláláról. A csecsen függetlenségpártiak azonban nem késlekedtek: a lázadók „külügyminisztere”, a londoni emigrációban élő Ahmed Zakajev rádiónyilatkozatban jelentette ki, hogy a megölt vezető helyét Doku Umarov alelnök veszi át. „A csecsen alkotmány szerint az elnök halála esetén automatikusan az alelnök veszi át posztját a következő választásokig” – mondta az Eho Moszkvi orosz rádiónak adott nyilatkozatában Zakajev, bár nyilvánvaló, hogy a rajtaütésekkel operáló, a településekről nagyrészt kiszorított felkelők jelenleg képtelenek lennének választást rendezni. Az mindenestre tény, hogy Umarovot barátság fűzi Samil Baszajev hadúrhoz, a szakadár erők legradikálisabb vezetőjéhez, némelyik akciójában maga is részt vett.
“Heading to Vote on New Asphalt Is Good” – PM Orban Opens Hungary’s New Motorway















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!