A 17 éves Zaira Dudajeva a grozniji egyetemen tanul, és rögtön jelentkezett a versenyre. Szülei azonban hallani sem akartak e szégyenről, s csak akkor változtatták meg döntésüket, amikor kiderült, hogy maga Ramzan Kadirov, a köztársaság erős embere támogatja a szépségkirálynő-választást. Eleinte Zaira szüleihez hasonlóan a realitások határát túllépő ötletnek tartották, hogy csecsen lányok jelenjenek meg a kifutón. Úgy gondolták, Mike Tyson grozniji vizitje, a gudermeszi akvapark vagy a rockfesztivál még csak hagyján, ám amikor a muzulmán lányok magukat mutogatják, az már sok. Hiszen a kormányfő is nemegyszer kijelentette, hogy tiszteletben kell tartani a saria törvényeit, és a lányoknak kendő viselését ajánlotta. Ám ha Kadirov áll valaminek az élére, akkor neki nem számítanak a szent szövegek sem.
A verseny immár Kadirov törvényei szerint zajlott, s azonnal megszűnt vele szemben minden ellenállás. Az előválogatókon 250-en indultak, közülük választották ki a döntő húsz résztvevőjét. Őket két hónapon át pedagógusok készítették fel, s nemcsak járni, beszélni tanították a lányokat, hanem arra is, hogy mikor alapították Groznijt, mely orosz költők fordultak meg ott, s mit kell tennie a korsót tartó lánynak, ha egy fiúval találkozik, s az vizet kér tőle. Tehát semmi bikini, a versenyen a hangsúly a nemzeti és politikai hagyományokon volt. Ahogy Kadirov a fiataloknak elmondta, „a köztársaságban szinte szent a viszony a nőkhöz, amiből következik, hogy a csecsen lányok szépsége nemzeti büszkeség”.
Mindezeknek megfelelően a filharmónia nagytermét a köztársaság megölt elnökének, Ahmad Kadirovnak és Vlagyimir Putyinnak a képeivel díszítették fel, a lányok pedig földig érő nemzeti viseletben, manökenléptekkel vonultak a porondra, ott pedig csakis a legfontosabb dolgokról beszéltek. Így az idősebb és ifjabb Kadirovról, háborúról és békéről, s arról, mivel tudnak hozzájárulni a köztársaság fejlődéséhez. A verseny kiírásában ugyanis leszögezték, hogy a győztes etalon lesz a köztársaság fiataljai számára, a vallási értékek és az egészséges életmód propagandistája. Így aztán már a muftiknak sem kellett aggódniuk, hogy a csecsen ifjak előtt a szépséges külső eltakarja a belső értékeket.
A résztvevők a hegyekkel vagy az Ahmad Kadirov emlékművénél levő szökőkúttal a háttérben forgatott videoklipeken mutatkoztak be. Aztán a lányok táncoltak, énekeltek, verset mondtak, Amina Umajeva például saját költeményét szavalta el Ahmad Kadirovról. Végül jött a bankett, amelyen maga Ramzan Kadirov is megjelent. A szegény családból származó, rendőr apját a háborúban elvesztő győztes Zamira Dzsabrailova Toyotát és párizsi utat nyert, míg az udvarhölgyek egy-egy Ladát.

Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása