Csökkenhetnek az ADSL-tarifák

Putsay Gábor
2006. 06. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új típusú árszabályozásról döntött a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tanácsa a széles sávú internet-hozzáférések piacán: ezentúl meghatározott árszinten nyújthatnak nagykereskedelmi szolgáltatást a jelentős piaci erővel rendelkező cégek. Pataki Dániel, az NHH elnöke közölte: az árszabályozás tovább élénkíti az internetes cégek közötti versenyt, ezáltal az ADSL-szolgáltatások kiskereskedelmi, illetve fogyasztói árai is csökkenhetnek.
Az NHH döntésének lényege, hogy a nagykereskedelmi árszintet – amiért a jelentős piaci erővel rendelkező cég az általa felügyelt területen lehetővé teszi a hozzáférést a társszolgáltatónak – az eddigi kiskereskedelmi árak alapján határozzák meg. Mindez az adott szolgáltatási területen jelen levő kisebb internetes cégeknek, illetve az újólag piacra lépőknek 15–30 százalékos árrést jelenthet, ami megélénkíti a versenyt. Pataki Dániel ezzel kapcsolatban elmondta: az új szabályozási módszer bevezetésével az NHH tanácsának az a célja, hogy mind az öt nagykereskedelmi szolgáltató – Magyar Telekom, Invitel, Emitel, Hungarotel, Monortel – területén a hatékonyan működő internetes cégek megfelelő árrés mellett tudják igénybe venni a nagykereskedelmi szolgáltatást, így versenyképes ADSL-ajánlatokkal jelenhessenek meg a piacon.
Magyarországon a március végi adatok szerint 455 ezer ADSL-előfizetést tartott nyilván az NHH, több mint 90 százalékban a Magyar Telekom és az Invitel szolgáltatási területein. E két cég az internetszolgáltatók részére eddig is biztosított országos nagykereskedelmi hozzáférést, viszont nem volt meghatározva a legmagasabb árszint. Ezzel együtt a verseny a másik három cég szolgáltatási területén is beindulhat, a Nemzeti Hírközlési Hatóság szerint elsősorban itt lehet számítani a kiskereskedelmi árak csökkenésére. A határozatban megállapított nagykereskedelmi díjak árplafon jelleggel működnek, azaz a kötelezett szolgáltatók annál olcsóbban is nyújthatnak szolgáltatást kiskereskedelmi partnereiknek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.