Czink jó kezdő köre

Egyetlen egyesben induló honfitársunk, Czink Melinda – pályafutása során először – sikerrel vette az első fordulót az angol nemzetközi teniszbajnokságon. A spanyol Pous-Tio után az amerikai Frazier következhet. A menők közül Federer (tovább javítva füves pályás csúcsát), Nalbandian, Hewitt, Roddick, illetve V. Williams, Sarapova és Mauresmo simán vette az akadályt.

Munkatársunktól
2006. 06. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czink Melindának eddig nem jutottak korszakos sikerek az All England Lawn Tennis & Croquet Clubban, vagyis a wimbledoni teniszviadal helyszínén, tavaly és tavalyelőtt sem jutott túl a kezdő körön. Idén viszont igen. Egyetlen egyesben érdekelt honfitársunk annál is biztosabban verte a spanyol Laura Pous-Tiót, mint amit a világranglistás helyezések (77. és 94.) különbsége sugallt. A 16-os pálya tegnapi második mérkőzése maga volt a nyugalom: Czink 5:2-es vezetéshez jutott, majd 5:3-nál és 40-0-nál kis bizonytalanságot követően hozta az első játszmát. A másodikat pedig még simábban, hiszen a 21 éves spanyol lány azonnal elvesztette az adogatását, így esélye sem volt az egyenlítésre. A nála két esztendővel idősebb magyar hölgy legközelebbi ellenfele a tapasztalt, 34 éves amerikai Amy Frazier lesz, aki 80. a rangsorban, de bő egy évtizede, 1995-ben volt már 13. is. A két játékosnak ez lesz az első meccse. Ha Czink túljut Frazieren, a két évvel ezelőtti bajnok orosz Sarapova következhet a számára, aki tegnap leiskolázta az izraeli Smashnovát. Hasonlóan tett riválisával az 1. kiemelt francia Mauresmo és a címvédő amerikai V. Williams is. Clijstersnek erre sem kellett energiát pazarolnia, ellenfele nem állt ki.
A férfiaknál Roger Federer a hazaiak régi kedvencét, Tim Henmant oktatta szűk másfél óra alatt. A címvédő és világelső svájci második meccslabdáját már értékesítette, s tovább javította füves pályás rekordját: immár 43 mérkőzésen át sorozatban nem talált legyőzőre. Közvetlen riválisai közül az amerikai Roddick, a 2002-es bajnok ausztrál Hewitt, a horvát Ljubicic sem hibázott, ellentétben az orosz Davigyenkóval, akit a világranglistán 127. kolumbiai Falla vert ki.
Érdekesebb eredmények: férfiak, 1. forduló: Roddick (amerikai, 3.)–Tipszarevics (szerb-montenegrói) 6:7 (5-7), 6:4, 7:6 (8-6), 6:2, Ljubicic (horvát, 5.)–Lopez (spanyol) 6:3, 6:4, 5:7, 3:6, 11:9, Hewitt (ausztrál, 6.)–Volandri (olasz) 6:1, 6:1, 6:3, Falla (kolumbiai)–Davigyenko (orosz, 9.) 2:6, 7:6 (7-4), 7:6 (10-8), 6:3; 2. forduló: Federer (svájci, 1.)–Henman (brit) 6:4, 6:0, 6:2, Nalbandian (argentin, 4.)–Clément (francia) 6:4, 6:4, 6:3. Nők, 1. forduló: Mauresmo (francia, 1.)–Abramovic (horvát) 6:0, 6:0, Sarapova (orosz, 4.)– Smashnova (izraeli) 6:2, 6:0, V. Williams (amerikai, 6.)–Mattek (amerikai) 6:1, 6:0, Miszkina (orosz, 9.)–Black (zimbabwei) 6:0, 6:4, Czink (magyar)–Pous-Tio (spanyol 6:3, 6:1, Frazier (amerikai)–Santangelo (olasz, 32.) 3:6, 6:3, 6:4. 2. forduló: Clijsters (belga, 2.)–Kutuzova (ukrán) játék nélkül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.