Demszky, a legyőzhető

Tizenhat év, nulla centiméter – ha a metróépítést tekintjük, erre a tempóra, illetve az azt diktáló városvezetői impotenciára mondott tegnap határozott igent a Demszky Gábor mögött felsorakozó szocialista párt. Ahogy a Fidesz, úgy az MSZP is újabb négy évet fecsérelt el a jobb sorsot érdemlő fővárosban anélkül, hogy az elhasználódott, a ciklus közepén maradék politikusi hitelét lenullázó, botrányba keveredő főpolgármesterrel szemben valamelyik ismert vezetőjét esélyes kihívóként felépítse. Gyurcsány-csomag ide, mindenkit lekaszáló megszorítás oda, a tavaszi parlamenti választás fővárosi pártlistás eredményére pillantva nagy a csábítás, hogy megállapítsuk: a koalíciós paktum hónapokkal az önkormányzati választások előtt eldöntötte a Budapest irányításáért vívott küzdelmet.

Szerencsére a politika ennél bonyolultabb dolog. Hisz nem eleve elrendelés, fátum az a kudarcsorozat, ami 1998 ősze óta a Fideszt a fővárosban éri. Vannak hibák, amelyeket a polgári oldal újra és újra makacsul megismétel – például az utolsó pillanatban dönt az általa támogatott jelöltről –, az újabb vereség előérzete fölötti nyafogás közben mégis észre kellene venni, hogy a Tarlós István kihívóként való megjelenését sietve követő Demszky-paktum a baloldal félelmének jele. Nem úgy, mint négy éve, ma kockázatosnak ítélik a külön főpolgármesterjelölt-állítást. (A koalíciós megállapodás, a közös programra és jelöltre épülő közös kampány elhatározása az úgynevezett SZDSZ Gyurcsány-csomag miatti fogadkozásainak, fenyegetőzésének súlytalanságát is jelzi.) Az általában kizökkenthetetlenül magabiztos Demszky Gábor maga is komoly „veszélyként” említi, hogy „Orbán Viktor jelöltje” lesz a befutó, s az olimpiai népszavazás ötlete mögött is inkább a vergődés, semmint a koncepció rejtőzik. Ha az ellenfél így gondolkodik, a Fidesz is elhihetné végre, hogy van keresnivalója abban a városban, amelynek kiábrándító állapotáért eddigi örökös ellenzékként semmilyen felelősség nem terheli. Ellentétben a szocialistákkal, akik – hiába tekintgetnek már 2010 felé – most először vállalnak teljes közösséget a Demszky-féle városnyomorító, a lehetőségeket kihasználatlanul hagyó, Budapestet a fővárosok regionális versenyében egyre hátrébb soroló tehetségtelenséggel.

Az, hogy lesz-e váltás, azon múlik, kinek sikerül a saját érdekeit szolgáló módon feltenni a fővárosiaknak a voksolás tétjét kifejező kérdést. A Demszky–Tarlós párharc pozicionálása, a két esélyes jelölt imázsa dönt majd. Már most látszik, hogy a baloldal a Fidesz-ellenes érzelmek felkorbácsolásával, Tarlós István független imázsának hiteltelenítésével szeretné ezt a csatát megnyerni. Ám az Óbudát tizenhat éve eredményesen irányító jelölt azon túl, hogy képesnek látszik arra, hogy a szakmai vitákban leleplezze ellenfele alkalmatlanságát, a siker reményében tehet kísérletet a döntés pártlogikán túllépő, a város jövőjét meghatározó tétjének megfogalmazására. Korrupció vagy tisztuló közélet? Káosz vagy rend? Helyben járás vagy építkezés? Kutyagumi és kátyú vagy élhető város? Múlt vagy jövő? Tarlós István arra a konzervatív értékre építheti kampányát a „liberális” városban, amely kellő pragmatizmussal képviselve a Demszky-fóbiás baloldaliak számára is vonzó lehet: a rend ígéretére. Sikeréhez a Fidesz két dologgal járulhat hozzá. Nem küldi rá tavaszi kampánycsapatát, és elhatározza, hogy minden baljós előzmény ellenére meg akarja nyerni a fővárost: ez a hit másokra is átsugárzik majd.

Megcsinálják? Igen, ha tényleg akarják. Hisz soha nincs előre lefutott választás. Ha mást nem, ennek felismerését eltanulhatnák a baloldal vezérétől.