A Captiva formaterve kívül-belül meglehetősen tetszetősre sikerült: az autó egyszerre praktikus, sportos és elegáns. Ráadásul tágas belső tere jóvoltából a Captiva logikus választás, ha utazásra kerül a sor, hiszen az új Chevrolet vezetője nemcsak négy, hanem akár hat utast is magával vihet, hiszen ez a modell hétüléses kivitelben is kapható. Ahogyan ezt a márkától megszoktuk, már a belépőmodell alapfelszereltsége is meglehetősen gazdag. A szériafelszerelés része a távirányítós központi zár, az elektromos ablakok, a sebességfüggő ablaktörlők, az ajtótól külön nyitható hátsó ablak, a tetősín, a hat hangszórós audiorendszer RDS rádióval, CD-lejátszóval és mp3 funkcióval. A felszereltségtől függetlenül a hétüléses kivitelhez mindig jár elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESP), automatikus szintszabályozás, 17 collos kerekek és ultrahangos tolatásérzékelő.
Az új Captiva az első modell a Chevrolet európai palettáján, amelyhez dízelmotor is rendelhető. A kétliteres, négyhengeres erőforrás 150 lóerőt ad le, és vegyes használat mellett mindössze 7,4 liter gázolajat fogyaszt 100 kilométerenként, így a 65 literes tankkal fölszerelt Captiva hatótávolsága 870 kilométer is lehet. A benzinesek között az alapmotor a 133 lóerős 2,4 literes egység, a csúcsmodell pedig egy 3,2 literes V6-os blokk 225 lóerővel.
Figyelemre méltó az autó összkerékhajtása: egyetlen pillantásunk is háromszor hosszabb időt vesz igénybe, mint a Captiva rendszerének szükséges 100 ezredmásodperc, amely alatt képes aktiválni a hátsó kerekek hajtását is, amikor ez kell az optimális tapadáshoz – így a motor teljes nyomatéka még szűk kanyarban, emelkedőn elinduláskor vagy csúszós úton a talajra juttatható. Normál körülmények között a hajtóerő az első és a hátsó tengely között 100:0 arányban oszlik meg. Ha azonban az elektronikus vezérlőegység azt észleli, hogy több tapadásra van szükség, a nyomaték megosztása fokozatmentesen változhat egészen az 50:50 értékig.
Árverésre bocsátották Mussolini egykori nyaralóját















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!