Dutroux baljós árnya ismét Belgiumra vetül

Egyelőre nem jutott előbbre a nyomozás Belgiumban annak a két kislánynak az ügyében, akik csaknem két hete tűntek el szüleik mellől egy kávéház teraszáról. A Dutroux-ügy hullámai épphogy elültek, az ország máris újabb pedofiltól retteg.

Hírösszefoglaló
2006. 06. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs nyomuk azoknak a kislányoknak, akik Kelet-Belgiumból tűntek el két héttel ezelőtt – adta hírül a La Derniere Heure című lap. A tízéves Nathalie Mahy és a hétéves Stacy Lemmens június tizedikére virradóra, Liege Saint-Léonard nevű városrészéből, egy kávéház teraszáról veszett el.
A gyanú a marokkói származású, 38 éves Abdellah Ait Oudra terelődött, aki ebben az időben szintén a szórakozóhelyen volt, majd Stacy és Nathalie eltűnése után neki is nyoma veszett. Négy nappal később feladta magát, de azt állította, nincs köze a történtekhez.
Belgium még nem tudta kiheverni a Marc Dutroux által elkövetett szörnyűségeket. Ismeretes: a pedofil és bűntársai több lányt elraboltak, megerőszakoltak és megöltek, két nyolcéves áldozatukat éppen Liege-ből. Adódik a két ügy közötti hasonlóság: Dutroux-t 1989-ben 13 évre ítélték, de különféle praktikákkal idő előtt szabadult. Kevéssel ezután követte el a már említett bűncselekményeket. Dutroux-t tavalyelőtt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.
A most gyanúsított Abdellah Ait Oud 1995-ben öt év börtönt kapott 14 éves unokahúgának megerőszakolása miatt. Feltételes szabadlábra kerülése után 2001-ben ismét megerőszakolt egy 14 éves kislányt. A bíróság ekkor elmebetegnek minősítette, és pszichiátriai intézetbe utalta, de tavaly gyógyultnak nyilvánították, és kiengedték. A legfrissebb hírek szerint a férfi lakásából származó DNS-minták elsődleges vizsgálata nem utal arra, hogy kapcsolatba került volna a gyerekekkel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.