Beadta pályázatát a veszprémi kórház főigazgatói posztjára Rácz Jenő távozó egészségügyi miniszter. Lapzárta idején még nem lehetett tudni, hogy a politikuson kívül szeretné-e még valaki elnyerni a megbízatást, a pályázatok postára adásának határideje ugyanis csak szerdán éjfélkor járt le. Így elképzelhető, hogy ma is érkeznek jelentkezési anyagok.
Nem lenne ismeretlen feladat az intézményvezetés Rácz Jenő számára, korábban ugyanis a kalocsai kórház főigazgatója volt. (Az utóbbi időben arról is lehetett hallani, hogy az Országos Traumatológiai Intézet esetleges vezetőjeként is felmerült a neve.) A most 53 esztendős miniszter 2004 októberében, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején foglalta el a miniszteri bársonyszéket, addig helyettes államtitkárként dolgozott az egészségügyi tárcánál. Rácz Jenőt egyébként tegnap országos egészségügyi intézetek, kórházak, minisztériumi háttérintézmények, a mentő- és a vérellátó szolgálat, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vezetői búcsúztatták a minisztérium épületében.
Szerettük volna megkérdezni Rácz Jenőt is jövőbeni terveiről, ám ő nem kívánt nyilatkozni.
Ejtőernyős lesz Rácz
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!