A Csongrád megyei önkormányzat főjegyzője 2006 márciusában belső utasításban szabta meg a hivatal dolgozói számára az ügyiratok kezelésének új menetrendjét. Ebben előírta, hogy önkormányzati képviselők illetékköteles ügyeiben személyes főjegyzői ellenjegyzés szükséges, azaz övé a kiadmányozási jog. – Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a főjegyző naprakész információkkal pontos képet alkothat a megyei önkormányzati képviselők vagyoni helyzetének módosulásáról, az ingatlanforgalom és az örökösödési ügyekre kirótt illetékek nyomon követésével, ami elfogadhatatlan – mondja Kohári Nándor szegedi fideszes önkormányzati képviselő, aki adatvédelmi és ügykezelési szempontból egyaránt aggályosnak tartja az új szabályozást, nem beszélve arról, hogy jogi kifogások is felmerülhetnek ezzel szemben, hiszen nem lehet tudni, miért, milyen szempontok alapján lett ily módon elkülönítve magyar állampolgárok egy csoportja a Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatalánál. Szerettük volna megszólaltatni az ügyben az utasítás kiadóját, Siket Judit Csongrád megyei főjegyzőt, azonban hivatalában azt az információt kaptuk, hogy szabadságát tölti, mobiltelefonján pedig nem fogadta hívásunkat.
A Csongrád megyei önkormányzatnál egy másik ügy is felkorbácsolta az indulatokat pár héttel az országgyűlési választások előtt. A közgyűlés MSZP– SZDSZ-többsége ugyanis – zárt ülésen – úgy döntött: meneszti a megyei fenntartású szentesi kórház éléről Borzi Mártát, az intézmény főigazgatóját. Az okokat Frank József, a közgyűlés szocialista elnöke sajtótájékoztatón osztotta meg a nyilvánossággal. Frank elmondta: a főigazgató egyes cégekkel úgy kötött szerződéseket, hogy előtte nem kérdezte meg a fenntartót, nem készült gazdaságossági számítás, és többször is a közbeszerzési eljárás mellőzésével született döntés a kórházban. Az ellenzék szerint a főigazgatónak nem szakmai okok miatt kellett távoznia. Szerintük Borzi Márta „koncepciós eljárás” áldozata lett. A leváltott főigazgató szerint ők már az eljárás kezdetén tételesen cáfolták a megfogalmazott vádakat, ezért Borzi a munkaügyi bírósághoz fordult.
A megye székhelyén, Szegeden semmit nem bíztak a véletlenre. – Előbb megvárták az MSZP-s választási győzelmet, s ennek érdekében a kampányban kerülték az esetleges konfliktusokat a közszférában dolgozókkal – mondja Kohári Nándor. A fideszes városatya szerint ezzel magyarázható, hogy csak májusban fogtak hozzá az elbocsátásokhoz. És nem is akárkiket küldenek el: az ellenzéki politikus szerint politikai megbízhatóság vagy értékrend alapján is szelektálnak az elbocsátások során.
Ennek esett áldozatul – hét másik alkalmazott mellett – Szeged város főkertésze, Forró Marianna, akit még 2000-ben neveztek ki posztjára, és azóta – kormányzati és önkormányzati ciklusoktól függetlenül – lelkiismeretesen, a szegediek megelégedésére végezte munkáját. Helyére nem neveztek ki senkit, így a dél-alföldi régióközpont főkertész nélkül maradt.
Az érintettek körében hasonlóan komoly megütközést keltett a Szegedhez tartozó Szőreg általános iskolája igazgatójának a leváltása is. A tantestületi szavazáson az addigi igazgató, Dobos János lett a „győztes”, a tanárok tehát inkább őt tekintették alkalmasnak az intézmény vezetésére. Még a baloldali többségű oktatási bizottságnál is ő kapta a több támogató voksot, ám Botka László MSZP-s polgármester mást akart. S hiába az oktatási bizottság volt az előterjesztő, a polgármester nem a nagyobb szakmai támogatású jelöltet tette fel szavazásra elsőként a közgyűlésben, hanem a kevesebb tantestületi és bizottsági szavazatot begyűjtő Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsannát. S mivel az MSZP–SZDSZ-es szavazógép az „igen” gombot nyomta meg, ő lett az új iskolaigazgató, Dobos Jánosról pedig már nem kellett szavazni, hiszen az igazgatói posztot ezáltal betöltöttnek tekinthették.
A városvezetés eltökéltsége azonban, úgy tűnik, nem ismer határokat. Június közepén Csapó Balázs, az első magyarországi önkormányzati ombudsman tartott sajtótájékoztatót. A szegedi lakossági érdekvédelmi megbízott a nyilvánosságot ekkor tájékoztatta arról, hogy milyen szabálytalanságokat észlelt a város temetkezési cégénél, a Szegedi Testamentum Kft.-nél. Csapó itt beszámolt arról: két éven át folytattak gazdasági vizsgálatot a cégnél, ahol a működés kapcsán több bűncselekmény alapos gyanúja is felmerült, így például sikkasztás, adócsalás, hűtlen kezelés. A városi ombudsman ezért feljelentést tett a száz százalékban önkormányzati tulajdonú kft. ellen. A vizsgálat szerint a cég magánjellegűnek tűnő külföldi utakat számolt el Thaiföldre, Belgiumba, Németországba vagy a Balatonra, de indokolatlannak nevezi a milliós reklámszerződéseket, és úgy ítéli meg, hogy feltűnően gyakran selejteztek „összetörés” miatt tárgyi eszközöket, így tévék, videók, hifiberendezések kerültek ki a cég leltárából. Hosszú az érdekvédő vizsgálata során vitatott kifizetések listája, példaként említhető egy sporthajó számlájának elszámolása, amely a cég egyik alkalmazottjának családtagja nevére volt kiállítva. Az ügyészség azonban nem indított nyomozást, mert bár az esetek egy részében „bűncselekmény elkövetésének gyanúja a beadványból megállapítható, de ezekben az esetekben az elévülés bekövetkezett”. A többi ügyben pedig – az ügyészség álláspontja szerint – nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
Csapó a városházán nem tarthatta meg sajtótájékoztatóját, mert ehhez Solymos László MSZP-s alpolgármester nem járult hozzá. Majd a be- és feljelentéseket kommentálva az alpolgármester csöppet sem szokványos kijelentésekre ragadtatta magát. A Délmagyarország című megyei napilapban megtámadta az érdekvédelmi megbízottat, ahol szalonképtelenség határát súroló módon minősítette a köztisztviselő ténykedését: „A városvezetés megnyugvással veszi tudomásul, hogy közel három év folyamatos kutakodása után csak jelentéktelen és mondvacsinált műbalhét tud csinálni. Az elmúlt években mind közéleti szereplőként, mind köztisztviselőként bebizonyította, hogy alkalmatlan feladatainak ellátására. Ezért a városvezetés büntetésül az őszi önkormányzati választásokig pozíciójában hagyja, hogy mindenki láthassa, mennyire alkalmatlan.” Ez persze fából vaskarika: ha alkalmatlan, miért nem menesztik rögtön, ha pedig nem az, miért céloz arra az alpolgármester, hogy a választások után távoznia kell posztjáról?
Könnyen előfordulhat, hogy politikai okokból vagy meggyőződésük miatt hamarosan másoknak is menniük kell állásukból Csongrád megyében és Szegeden.
Orbán Viktor elárulta, mit fog tenni a karácsonyi szünetben + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!