Hétszáz grammos kislánynak adott életet szombaton egy 78 napja agyhalott asszony a milánói Niguarda kórházban. Ez a tizenegyedik ilyen eset a világon – közölte tegnap a La Repubblica. A 38 éves olasz nő agyértágulat miatt márciusban hunyt el, de – mivel gyermeket várt – családja beleegyezésével szerveit tovább működtették. A magzat ezután még két és fél hónapon át fejlődött édesanyja méhében. A terhesség 29 hetében azonban a nő vérnyomása vészesen leesett, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább, és császármetszéssel világra segítik a kicsit. A Cristinának keresztelt újszülött kilátásairól az orvosok visszafogottan nyilatkoznak. A kislány már segítség nélkül lélegzik, keringése stabil, a vérében mért értékek pedig megközelítik a normális szintet – közölte Luca Maria Munari, a kórház igazgatója. A gyermek megszületése után néhány órával az édesanyát lekapcsolták a gépekről, majd több szervét kioperálták a testéből. Máját egy asszony kapta, aki súlyos állapotban ugyanabban a milánói kórházban fekszik, veséjét és szaruhártyáját pedig a szervbank rendelkezésére bocsátották.
Karácsonyi köszöntőben jelentette be az új kormányzati támogatásokat Vitályos Eszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!