Nem talált időt minapi ülésén az ukrán parlament arra, hogy a honatyák megszavazzák az amerikai hadihajó kikötésének legalább utólagos engedélyezését. Az elnöki párthoz közel álló levezető elnök három perc alatt bezárta az ülést, nehogy sor kerülhessen a kérdés beterjesztésére. A döntés ugyanis korántsem lett volna egyértelmű, hiszen az ukrán lakosság túlnyomó többsége ellenzi az ország közeledését a NATO-hoz, s az előző parlament is elutasította a külföldi csapatok idei ukrajnai tartózkodásáról szóló törvényt. A kérdés minden bizonnyal fokozza majd az ország megosztottságát, a szeparatista hajlamú Krímben pedig különösen olaj a tűzre, s tovább ronthatja Ukrajna kapcsolatait Oroszországgal, amely logikus módon biztonságának veszélyeztetését látja abban, hogy a NATO határozottan közelít a határaihoz. A feszültség árthat Ukrajna jó hírének, illetve a Kijev és az atlanti szövetség közötti viszonynak is.
A Kijev és a NATO közötti kapcsolat szorosabbra fűzését célzó Sea Breeze 2006 (Tengeri szellő) fedőnevű, júniustól augusztusig tervezett hadgyakorlat körül május végén robbant ki a vita, amikor egy amerikai hadihajó – hivatalos közlés szerint – építőanyagot rakodott ki a hadgyakorlathoz a krími Feodoszija kikötőjében. A Krím parlamentje NATO-mentes övezetnek nyilvánította a félszigetet, a tiltakozók pedig valósággal ostromzár alá vették a kétszáz amerikai katonát. A hangulatra jellemző, hogy Kijev persona non gratának nevezett több, a kérdésben keményen felszólaló orosz honatyát, köztük Vlagyimir Zsirinovszkijt. Az általános elutasító hangulatban még a prostituáltak egy része is kiállt a tiltakozók mellett, s „szerelmi sztrájkba” lépett az amerikai tengerészgyalogosok érdekében. A tüntetések immár a nyári turistaszezont is fenyegetik, és jelentős gazdasági veszteségeket okozhatnak az idegenforgalomtól erősen függő, Ukrajnához tartozó területen – figyelmeztettek ukrán kormánytisztviselők, így próbálva jobb belátásra bírni az Amerika-ellenes aktivistákat.
Karácsonyi köszöntőben jelentette be az új kormányzati támogatásokat Vitályos Eszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!