Megint elnapolták a bírósági tárgyalását Líbiában annak a palesztin orvosnak és öt bolgár ápolónőnek, akit első fokon halálra ítéltek, miután azzal vádolták meg őket, hogy a bengázi kórházban szándékosan fertőztek meg az AIDS vírusával, HIV-vel 426 líbiai gyermeket.
Az afrikai ország fővárosában, Tripoliban május elején kezdték újratárgyalni az ügyet. A per első napja nem tartott sokáig: a bíró perrendtartási okokra hivatkozva június 13-ra napolta el a meghallgatásokat. Akkor csupán annyi hangzott el érdemben, hogy a vádlottaknak továbbra is rács mögött kell maradniuk, a bíróság nem engedélyezi, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessenek. Június 13-án, illetve tegnap arra hivatkozva halasztották el a per tárgyalását, hogy így elég időt kapnak az ügyészek és a vádlottak védői, hogy újabb bizonyítékokat tárjanak a bíróság elé, és hogy további tanúkat idézzenek be – jelentette a Reuters tudósítója. Az újabb tárgyalási napot július negyedikére tűzték ki. Az ügy a vádlottak 1999-es bebörtönzése óta húzódik. Az Európai Unió és az Egyesült Államok, valamint a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet egyaránt felemelte szavát a halálos ítéletek visszavonásáért.
PM Orban: Deeds, Not Words















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!