Előzetesben a horvát fegyverügy érintettjei

Sebestyén Imre
2006. 06. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vizsgálati fogságba helyezték a hét végén Horvátországban a Novi Golubovac-i fegyverügy tíz gyanúsítottját – adta hírül a HINA. Miként megírtuk, egy fegyvergyártással és -kereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet számolt fel a múlt kedden a horvát rendőrség. A Ravasz fedőnevű hadműveletet a korrupció és a szervezett bűnözés elleni iroda (USKOK) koordinálta, s az akcióban a helyi nyomozók mellett részt vettek a titkosszolgálatok, valamint a szlovéniai rendőrség munkatársai is.
Csak a rajtaütéskor derült ki, hogy a fogás nagyobb, mint gondolták. Valóságos fegyvergyárra bukkantak Novi Golubovacban, ahol revolvereket, géppisztolyokat és géppuskákat állítottak elő, illetve alakítottak át. Az említett hadi eszközökön kívül nagy mennyiségű lőszert, tucatnyi kézigránátot, sőt egy szétszedett gépágyút is találtak az illegális üzemben. S annak bizonyítékául, hogy a bűnszervezet nem csak fegyvergyártással és -kereskedelemmel foglalkozott, kábítószert, gyanús eredetű bankkártyákat, hamis személyi okmányokat, vezetői engedélyeket és pecséteket is lefoglaltak.
A szakértők szerint igen jó minőségű fegyverekről van szó, amelyeket a legsúlyosabb bűncselekményekhez – gyilkosságokhoz, rablásokhoz, terrorcselekményekhez – használtak volna fel, s mivel illegális gyárban állították őket elő, a nyomozáskor sohasem tudták volna megállapítani az eredetüket – hangzott el a rendőrség és az USKOK képviselőinek sajtóértekezletén.
A kedd hajnali rajtaütés vér nélkül zajlott le, a rendőrség nem alkalmazott túlzott erőszakot, s a bűnözők sem tanúsítottak ellenállást. Csak egy nyolcvanesztendős gyanúsított lett rosszul, akinek a szíve a kórházban felmondta a szolgálatot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.