Egy ír hadbíróság felmentette az Ír Gárda két katonáját, akiket egy tizenöt éves iraki fiú megölésével vádoltak. Az ítélet ellenére Martin McGing és Joseph McCleary kilépnek a hadseregből, mert úgy vélik, a 2003-ban történt esettel kapcsolatban bűnbakká váltak, és emiatt rossz bánásmódban részesültek – adta hírül tegnap a Guardian brit napilap. A vád szerint McGing, McCleary és skót katonatársuk, Carle Selman három évvel ezelőtt az iraki Bászrában arra kényszerítették a fosztogatással gyanúsított Ahmed Dzsabar Kárhímet, hogy másszon egy csatornába. A gárdisták így kívánták megbüntetni tetteiért. A fiú azonban megfulladt. McCleary szerint azonban a három férfi csak felsőbb utasítást hajtott végre, mégis ellenük emeltek vádat. A meghallgatáson Nicholas Mercer alezredes kifejtette, hogy az iraki megszállással kapcsolatos tervek kudarcot vallottak. „Csak a háborúra volt elég időnk felkészülni, a megszállásra már nem” – mondta.
Az amerikai hadsereg is nemrég indított vizsgálatot egy amerikai tengerészgyalogosokat érintő ügyben, akik tavaly novemberben állítólag huszonnégy ártatlan civilt öltek meg az iraki Hadísza városában a menetoszlopukat ért robbantásos merénylet után. A történteket ezek után megpróbálták eltussolni.
Egy, a napokban készített felmérés szerint az amerikai katonák lakossági támogatottsága hazájukban szilárd annak ellenére, hogy az iraki háborút egyre több ember ellenzi az Egyesült Államokban.

Több milliárd forint marad az emberek zsebében a bankszámladíj-moratóriumnak köszönhetően