A második Gyurcsány-kormány első száz lépés programjának részletei, amelyet még a választások előtt tettek közzé:
– Új Magyarország program indul, a fejlődő vállalkozások további 400 ezer új munkahelyet teremtenek.
– A kis- és középvállalkozókat 700 milliárd forint hitel-, tőke- és pályázati forrással támogatjuk.
– Kiszámíthatóan csökkentjük a vállalkozások adóterheit.
– Visszaszorítjuk a kis- és középvállalkozásokat sújtó körbetartozást, csökkentjük az alvállalkozók kiszolgáltatottságát.
– Folytatjuk a Start-kártya programot – amely egy évig 18,5 százalékos, a második évben 8,5 százalékos járulékkedvezményt biztosít a munkáltatóknak –, hogy a pályakezdő fiatalok könnyebben találják meg első munkahelyüket.
– Elindítjuk a Start-extra programot, amely az ország leghátrányosabb helyzetű településein élők, illetve az 50 éven felüli tartós munkanélküliek foglalkoztatása esetén biztosít jelentős kedvezményt a munkáltatóknak: egy évig teljesen mentesülnek a munkáltatói járulék megfizetése alól, és a második évben is csupán 15 százalékot kell fizetniük.
„Emeljük a béreket”
– A bérek legalább 25 százalékos emelését, a keresetek reálértékének kiszámítható növekedését biztosító bérmegállapodást kezdeményezünk az Országos Érdekegyeztető Tanácsban.
– Csökkentjük a munkavállalók adóterheit. A személyi jövedelemadó sávhatárait évről évre növelve elérjük, hogy 2010-ben évi 3 millió forintos jövedelemig a dolgozók az alsó kulcs alapján fizessék az adót.
– Megőrizzük a három évtized múltán ismét elért árstabilitást.
– A nagycsaládosok, a nyugdíjasok, az alacsonyabb jövedelműek lakásrezsi-kiadásainak mérséklése érdekében bevezetjük a szociális tarifát: a rászorulók kedvezményes áron kapják a gázt és az áramot.
– Továbbra is féken tartjuk a betegeket terhelő gyógyszerköltségek növekedését. A közgyógyellátás új rendszerével biztosítjuk, hogy a legnehezebb helyzetben lévők ingyen jussanak hozzá a korszerű, betegségükhöz igazodó gyógyszerekhez.
– Július elsejétől havi 3500 Ft-tal emeljük 15 ezer mezőgazdasági járadékos ellátását.
– 62 éves kortól biztosítjuk az ingyenes utazást a nyugdíjasoknak.
– A törvénybe foglalt ötéves nyugdíjemelési program részeként 2007–2010 között végrehajtjuk az elmúlt évek igazságtalanságait orvosló, az évi rendszeres nyugdíjemelésen felüli – átlagosan évi egyhavi többletnyugdíjnak megfelelő – nyugdíjemeléseket.
– Törvényben garantáljuk a családi pótlék évenkénti rendszeres emelését, és négy év alatt legalább 20 százalékkal növeljük a családi pótlék összegét.
– Kidolgozzuk a sokgyermekes családok kedvezményrendszerét, az átlagosnál gyorsabban növeljük a nagycsaládosok támogatását.
„Segítünk a fiataloknak”
– Bővítjük, és a hagyományos építésű lakásokra is kiterjesztjük a panelfelújítási programot, amely évente legalább 60–70 ezer lakás megújítását teszi lehetővé. Továbbra is támogatjuk a lakossági energiatakarékosság növelését célzó lakáskorszerűsítést és a lakótelepek élhetőbbé tételét.
– Fokozatosan tízmillió forintra emeljük a használt lakás vásárlásához biztosított, kamattámogatásos hitel összegét.
– Duplájára emeljük a használt lakást vásárló fiatalok illetékkedvezményét.
– A lakásfelújítás és -bővítés munkadíja a jövőben kedvezményes áfakulcsba fog tartozni.
– A legális bérlakáspiac szélesítése érdekében adókedvezményt adunk a tulajdonosnak akkor is, ha magánszemélynek adja bérbe a lakását.
– A jelenlegi – felerészben állami, felerészben önkormányzati forrásból származó – havi 14 000 Ft-ról 20 000 Ft-ra emeljük a lakbértámogatás összegét.
– Megvédjük a járulékfizetők érdekeit. Megerősítjük a biztosítási elvet, és bevezetjük az egyéni járulékszámlákat, hogy pontosan lehessen tudni, kik azok, akik jogaik érvényesítése mellett a kötelezettségeiknek is eleget tesznek.
– Fokozatosan megújítjuk, korszerűsítjük az egészségügy diagnosztikai eszközeit. Még az idén sor kerül 1200 altató- és lélegeztetőgép beszerzésére.
– Még ebben az évben hozzákezdünk a 26-os, a 31–32-es, az 51-es, az 52-es, az 56-os, a 71-es, a 74-es, a 81-es, a 86-os, a 87-es, a 88-as utak egyes szakaszainak felújításához.
“Heading to Vote on New Asphalt Is Good” – PM Orban Opens Hungary’s New Motorway















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!