Eötvös Pál hiányos vendéglistája

Kedden délután kerekasztal-beszélgetést rendez a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ). A tanácskozás apropóját az adja, hogy a múlt szombaton rendőrök bántalmazták Veres Viktort, a Blikk és Éberling Andrást, lapunk fotósát. A kerekasztal-beszélgetésre Eötvös Pál MÚOSZ-elnök sem a Blikk, sem a Magyar Nemzet főszerkesztőjét nem hívta meg.

Bodacz Balázs
2006. 06. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két érintett lap főszerkesztőjén kívül ugyanakkor a meghívottak között szerepel Vörös T. Károly, a Népszabadság, Szombathy Pál, a Magyar Hírlap és Németh Péter, a Népszava főszerkesztője is. Rajtuk kívül jelen lesz még többek között Bene László országos rendőrfőkapitány és helyettese, valamint több újságíró és civil jogvédő szervezet képviselője is. Eötvös Pál meghívta továbbá Takács Albertet, az állampolgári jogok országgyűlési biztosát is. A Blikket és a Magyar Nemzetet a két bántalmazott fotós képviseli. Eötvös Pál elmondta: azért nem hívta meg a két érintett lap vezetőjét, mert „így is elég sokan fognak az asztal körül ülni”, ráadásul a két fotós egyébként is jelen lesz. Eötvös ugyanakkor elmondta, „nem tilos” megjelennie a Blikket irányító Fejes Gábornak, és lapunk főszerkesztőjének, Liszkay Gábornak sem. A MÚOSZ-elnök közölte, ha a két lap főszerkesztője – akik egyébként „biztosan nagyon elfoglalt emberek, talán nem is érnének rá eljönni” – mégis részt kíván venni a tanácskozáson, akkor „nem fogják elküldeni őket”.
Fejes Gábor reméli, hogy csak valamilyen adminisztrációs hiba folytán nem kapott meghívást a kerekasztal-beszélgetésre. – Én öntől értesültem arról, hogy egyáltalán lesz ilyen összejövetel – közölte Fejes. Hozzátette: a minimális etika azt kívánja, hogy a bántalmazott fotósoknak munkát adó lapok vezetői is meghívást kapjanak. Miután közöltük Fejessel, hogy a hivatalos meghívón sem az ő, sem Liszkay Gábor neve nem szerepel, Fejes csupán annyit mondott, őt a jelenlegi sajtóviszonyok között már csak kevés dolog lepi meg.
Eötvös Pál éles, személyeskedő hangon kifogásolta lapunk kritikáit, amelyekben arra világítottunk rá, hogy a MÚOSZ-elnök az utóbbi időben számos, a sajtó világát alapvetően érintő kérdést nem kommentált. Így a múlt szombati fotósverésre sem reagált lapunkban. Eötvös ezzel kapcsolatban azt a magyarázatot adta: „Én csak a Magyar Nemzetnek nem nyilatkozom, más lapokban elmondom a véleményemet.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.