Evások célkeresztben

Kiss Roland
2006. 06. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vagyonosodási vizsgálatok fő célpontjai az evások lesznek – röppent fel a hír tegnap. A revizorok már novemberben megjelennek az egyszerűsített adót fizető vállalkozások körében, s 2008-ig minden negyedik-ötödik evázóra sor kerül. Zara László szerint a terv eleve kivitelezhetetlen, hiszen Magyarországon nincs ennyi adóellenőr. A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke ugyanakkor nem érti, hogy a hatóság miért a látható és adót is fizető cégeknél kezdi meg vizsgálódását. Ráadásul az eva lényege, hogy az összegeket nem kell magánszemélyekre vetíteni, így a vizsgálat legfeljebb a minimálbér utáni járulékfizetésére vagy a házipénztárak leadózására irányulhat.
Remélem, hogy csak hírlapi kacsáról van szó – reagált a hírre a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. Vadász György rámutatott: az evázók java része mikro- és kisvállalkozás, akik a túlélésért küzdenek. Miközben a vizsgálatoktól komoly bevétel nem várható, a lépés azt üzeni, hogy a kisvállalkozók csalók. Az alelnök szerint nem az adózási mód, hanem valóban a vagyonosodás alapján kellene kiszemelni a vizsgálatok alanyait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.