Olyan nagy az apátia a választók körében az ön tapasztalatai szerint is, mint ahogy azt a felmérések mutatják? Van-e ilyen tekintetben különbség a szlovák és a magyar választók között?
– Egyszerűbb a válasz a második kérdésre, mert azt kell mondanom, hogy nincs különbség. Sajnálatos, hogy a szlovák sajtó, de időközönként a magyar is olyan képet fest a szlovákiai magyarokról, mintha ők nem is gondolkodnának, hanem vakon és süketen automatikusan a Magyar Koalíció Pártjára szavaznának. Ez nem igaz, a felvidéki magyarok igen érzékenyen reagálnak minden politikai és társadalmi eseményre, s ez így van jól. Ez viszont azt is jelenti, hogy nekünk ugyanúgy meg kell küzdenünk választóink bizalmáért, támogatásáért, mint bármilyen más pártnak Szlovákiában. Mert valóban tapasztalható egyfajta elfordulás a politikától, amit a közvélemény-kutatók is kimutatnak. Az okok sokrétűek, én most inkább a felméréseket elemző politológusokra, szociológusokra hagyatkoznék véleményformálásomkor, hogy meg ne bántsak senkit. Az emberek úgy érzik, a négyévente tartott választás kevés ahhoz, hogy hatékonyan tudják befolyásolni a politikát, amely a hétköznapi gondjaiban magára hagyja az embert, hangsúlyozzák többen is az elemzők közül. Ráadásul az elmúlt néhány évben meglehetősen sok politikai botrány, korrupciógyanús eset látott napvilágot, pártok szakadtak, újak alakultak, ami ugyancsak nem hat pozitívan az emberek gondolkodására. Megint mások arra figyelmeztetnek, hogy az elmúlt évek reformjai sok embert érintettek hátrányosan, s bár a változások következtében igen egészséges fejlődésnek indult a gazdaság, az eredmények az emberek hétköznapjaiban egyelőre csak lassan mutatkoznak, avagy – bizonyos régiókban – egyáltalán nem. A szakértők véleményével pedig nem illemből nem vitatkozom, hanem azért, mert én magam is ezt tapasztalom. De azért bízom abban, hogy a választásokig hátralévő időt ki tudjuk használni arra, hogy céljainkkal megismertessük választóinkat, s a végén talán mégsem lesz olyan alacsony a részvételi arány, mint ahogy most mutatkozik.
– A Magyar Koalíció Pártja nyolcéves kormányzati szerepvállalását is elsősorban a magyarok lakta vidékek siralmas gazdasági és szociális helyzete miatt bírálják a legtöbben, de vannak olyanok is, akik éppenséggel a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok megalkotásának elmaradását róják fel, nem tartják eléggé következetesnek a pártot ilyen szempontból. Mennyire tükröződnek ezek a bírálatok, kifogások a párt május elején elfogadott választási programjában?
– A választások közelsége miatt talán úgy lenne ildomos, ha azt mondanám: igen, tükröződnek, mert mi figyelembe vesszük az emberek véleményét. Mégsem ezt mondom. Mert ugyan valóban figyelembe vesszük az emberek véleményét, de nemcsak most, a választások előtt, s nem azért, hogy tetszelegjünk nekik. A mi politikusaink nem szakadtak el a valóságtól, nehéz is lett volna, hiszen valamennyien folyamatosan kapcsolatban állunk a Csallóköztől a Bodrogközig minden régióval, a választóinkkal, s mi magunk is tudjuk, hol szorít a cipő. Legfeljebb kicsit másként látjuk a kialakult helyzet okait, mint választóink. A terjedelmi korlátok miatt csak néhány példát hadd mondjak. A világ legtermészetesebb dolgának tekintik a Párkány környékén élők, hogy használhatják a Mária Valéria hidat. Igazuk van. De belegondolnak-e abba, hogy kilenc évvel ezelőtt a szlovák kormánypolitika azzal riogatta a szlovákságot, hogy a hídra nincs szükség, mert aztán azon jönnek majd a magyar tankok megszállni Szlovákiát?! Ma ott tartunk, hogy egyezmények rögzítik az Ipoly-hidak újjáépítését, és nem húsz év múlva, hanem a következő választási ciklusban, a munkálatok két híd esetében már elkezdődtek. Az elmúlt nyolc évben – mellesleg minden törvényt és uniós előírást betartva – ipari parkok, víztisztítók, vízvezetékek, csatornák épültek Dél-Szlovákiában, ötvennél több iskolát újítottak fel, templomok épültek. Az emberek használják e beruházások előnyeit, és természetesnek veszik. Igazuk van. A XXI. században ez valóban természetes. De belegondolnak-e abba, hogy mindezek ellenére miért nevezhető az infrastruktúra szempontjából még mindig lemaradt térségnek az ország déli és főként keleti része? Mert nemcsak a kilencvenes években, hanem évtizedeken át tudatosan hátrányos helyzetben tartották a határ menti régiókat, azaz évtizedes lemaradást kell behozni. Vagy: gondol-e még valaki arra, hogy kilenc évvel ezelőtt az utcán tiltakoztunk olyan egyszerű jogunkért, mint a kétnyelvű bizonyítvány kiadása? Nem gondolnak rá az emberek, és jól teszik, mert tényleg természetes jogról van szó. De azért jellemző a körülményekre, hogy a Magyar Koalíció Pártja kormányzati felelősségvállalására volt szükség e természetes folyamatok beindításához. És ezt nem szabadna figyelmen kívül hagyni. Nem, mert akkor nem tudjuk értékelni azt sem, hogy van magyar egyetemünk, amiről évtizedeken át álmodott a magyarság, s amelynek megalakításáról még nekünk is le kellett mondanunk 1998-ban, a koalíciós tárgyalásokon. De kitartottunk.
– Nemrég vihart kavart egy durva rendőri beavatkozás Pozsonyban. Kirívó esetről beszélhetünk csupán?
– Ezt nehéz megítélnem, de inkább igennel válaszolok, mint nemmel. Merthogy az eset után azonnal felhívtam a belügyminisztert, kivizsgálást kértem, s a tárca vezetője személyes felelősséget vállalt az ügy tisztázásáért. Biztos vagyok benne, hogy a rendőri túlkapásért lesz törvényes felelősségre vonás. Mert ma már ez is természetes. De ennek az esetnek van egy másik tanulsága is. Bevallom őszintén, nem tudom, létezik-e olyan rendelkezés, amely megtiltja a történelemtanároknak, hogy diákjaikat elhozzák a fővárosba és elmagyarázzák nekik annak történelmét. De ha mégis, ha van ilyen rendelkezés, akkor az egy nagyon buta szabály és gyorsan meg kell szüntetni, ami nemcsak az országnak, a fővárosnak is az érdeke. (Az említett rendelkezés az intézkedés idején már nem volt hatályos – A szerk.)
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!