Ezermilliárd forintos „kiigazítás”

A kisebbik kormánypárt vezetője tegnap hivatalosan is megerősítette, hogy napokon belül egy 1000 milliárd forintot is meghaladó „intézkedéscsomagot” jelent be Gyurcsány Ferenc. A Fidesz semmilyen módon nem kíván asszisztálni a megszorító csomaghoz, amit értelmetlen és céltalan pénzbehajtásnak tart.

Munkatársainktól
2006. 06. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kuncze Gábor SZDSZ-elnök elismerte tegnap, hogy egy 1000 milliárd forintot is meghaladó intézkedéscsomagot jelent be a kijelölt kormányfő az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) következő ülésén. A szabad demokrata politikus ezzel a Világgazdaság című újság értesülését erősítette meg. A pártelnök úgy látja: ha következetesen végigviszik a költségvetési egyensúly megteremtését célzó programot, a megtakarítások annak 25-30 százalékát tehetik majd ki, a többit forrást a bevételek növeléséből kell majd megteremteni. Szerinte a későbbiekben a kiadási oldalon nagyon következetes, szigorú gazdálkodásra van szükség.
A Világgazdaság tegnap arról számolt be, hogy a kijelölt kormányfő másfél éves programot hirdet majd meg, ennek célja, hogy 2007 végére több mint 1000 milliárd forintos megtakarítást hozzon, hozzávetőleg fele-fele arányban osztozva a kiadás csökkentése és a bevétel növelése között. Csak az idei lépéseket kívánják a nyári ülésszak alatt elfogadtatni a parlamenttel, a jövő évre vonatkozó intézkedéseket az őszi adótörvényekben, illetve a 2007-es költségvetési törvényben rögzítik. A lépéseket egyben kívánják tálalni, s azért is kerülnek az OÉT elé, mert olyan elem is lehet köztük, mint például a több hete lebegtetett bérbefagyasztás a közszférában. Több adóra és járulékra vonatkozó jogszabály módosul majd: áfa, eva, tánya, ekho. Utóbbi kapcsán ma dől el, hogy megtartják-e vagy eltörlik az új adónemet. Ekkor véglegesítik azt is, hogy hozzányúljanak-e az szja sávhatáraihoz. Az utolsó, legmagasabb szintű egyeztetést tehát ma tartják a koalíciós pártok a költségvetési egyensúly megteremtése érdekében bevezetendő intézkedésekről, itt kell végleges döntést hozniuk arról, kikre és milyen mértékben terhelik a kiigazító intézkedéseket, s ezekből mit jelent be a miniszterelnök az OÉT szombati ülésén.
A Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter szerint Kuncze Gábor elismerte, hogy szó sincs semmiféle adócsökkentésről. – Furcsa bejelentés ez annak a pártnak az elnökétől, amely az elmúlt években és különösen a választási kampányban komoly adócsökkentéssel hitegette az embereket, sőt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány rendszeres adóemeléseit mindig adócsökkentésnek igyekezett feltüntetni, sűrű öntömjénezés keretében – mondta az ellenzéki politikus, hozzátéve: most azonban már a látszatra sem adnak, „így lett az adócsökkentési programból az emberek átverése, újabb megszorító csomag, értelmetlen és céltalan pénzbehajtás”. Ehhez a folyamathoz – hangsúlyozta Szijjártó – a Fidesz semmilyen módon nem asszisztál.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.