Fehéren feketén a magyar gazdaságról

A Fidesz felkérésére Bod Péter Ákos, Mellár Tamás és Vukovich Gabriella elkészítette a magyar gazdaság valódi állapotát feltáró „Fehér könyvet”. Orbán Viktor, a Szövetség elnöke tegnap rámutatott: a magyar értelmiség és politika elmulasztotta, hogy felhívja a figyelmet az ország valós helyzetére, és ez önvizsgálatot igényel.

Szabó Eszter
2006. 06. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahhoz, hogy alkotó ellenzék lehessünk, és támogathassunk minden olyan javaslatot, ami az ország javát szolgálja, ismernünk kell a valós gazdasági helyzetét, hogy átfogó információt adhassunk a polgári irányultságú közvélemény számára is – fogalmazott Orbán Viktor a Fehér könyv gazdasági jelentés tegnapi bemutatóján a parlamentben. „Minden állampolgárnak jogában áll, hogy a valóságos gazdasági helyzetet megismerhesse” – hangsúlyozta a Fidesz elnöke, aki hozzátette: „ezzel tartozna minden magyar polgárnak a kormány, de mi ezt a munkát demokratikus ellenzékhez méltóan a kormány helyett elvégeztük”. Elmondta: a gondolkodó magyar értelmiség, ezen belül a mindig is igényes és kritikus közgazdász-értelmiség 1989–90-ben felhívta az ország figyelmét, hogy a szocializmus csődbe jutott, nehéz helyzetben vagyunk. Kérdés azonban, hogyan jutottunk 16-17 esztendő alatt oda, hogy ezt a jó értelemben vett elit felelősséget nem tudta a magyar értelmiség teljesíteni – fűzte hozzá. Kiemelte: ez önvizsgálatot igényel nemcsak a közgazdászok és a magyar értelmiség, hanem a politika részéről is, hiszen a kérdésre adandó válasz mélyén a politika és az elit értelmiség közötti egészségtelen kapcsolat sejlik fel. Emlékeztetett arra is: míg a kampány idején egész oldalas minisztériumi hirdetések és külföldi cikkek a dübörgő magyar gazdaságról szóltak, addig most nehéz elfogadtatni a valós helyzetet. Hozzátette, hogy valakinek viselnie kell a felelősséget a kialakult helyzetért, és az ellenzéknek mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő.
A bemutatón elsőként felszólaló Bod Péter Ákos közgazdászprofesszor, a Fehér könyv egyik szerzője kiemelte: a kiadvány fehéren feketén, elfogulatlanul mutatja be a magyar gazdaság helyzetét, külön kitért arra, hogy az euró bevezetéséhez szükséges négy maastrichti kritérium közül hazánk jelenleg egyet sem tud teljesíteni, és az elmúlt években relatív visszacsúszás következett be.
Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi elnökhelyettese, a kiadvány társszerzője hangsúlyozta: hazánk olyan ország, amelynek népessége 25 éve csökken, ahol az emberek betegebbek, és sokkal rövidebb ideig élnek, mint a többi európai országban, és ahol a gyorsuló ütemben öregedő népesség 2050-re 8 milliós lélekszámot jelenthet, ahol a lakosság egyharmada hatvan év fölötti lesz, ha ez a tendencia így folytatódik. Mellár Tamás, a KSH korábbi elnöke a növekedési és az egyensúlyi problémákkal kapcsolatban rámutatott, hogy míg 2001-ig csökkent az államháztartás hiánya, addig az utóbbi öt évben eladósodottság tekintetében visszasüllyedtünk az 1997-es szintre. A szakember további problémaként vázolta, hogy a bruttó hazai össztermék alakulásához felerészben külföldi cégek járultak hozzá, míg a hazai cégek által megtermelt vagyon lassabban fejlődött. Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője kiemelte, hogy ma félmillió embernek nincs olyan rendszeres jövedelme, amiből magát és családját eltarthatná, és a foglalkoztatottak keresete a legalacsonyabbak között van a többi európai országhoz képest.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.