Fekete hétfő a börzén

Tegnap a BUX napközben közel 900 pontot zuhant, és a zárás pillanatában is 672,83 ponttal állt előző szintje alatt. A befektetőknek nem tetszett a kormány intézkedési terve, sőt egyértelműen elutasító magatartást mutattak iránta. A bankközi devizapiacon az euró követte Gyurcsány Ferenc „iránymutatását”, és 268 forint fölé ugrott, majd zárásra 267 forintra korrigált.

Munkatársunktól
2006. 06. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meglepő hatásai vannak a hét végén ismertetett kormányzati intézkedési csomagnak. Elemzők nem várták volna, hogy a tőke- és pénzpiacok ilyen heves és kemény mozgásokkal reagáljanak a Gurcsány-kormány megszorító intézkedéseire, mint amilyeneket tegnap a BUX és a forint produkált. Korábban az összes elemző azt várta, hogy az új-régi kormány intézkedései következtében megnyugodnak a kedélyek, de Gyurcsány Ferenc a Reutersnek adott nyilatkozata, mely szerint a középárfolyam felé fog elmozdulni a forint, azaz 282 forintos eurós szint várható, sokkolhatja a piaci szereplőket. A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy „olyan költségvetési politikát fogunk folytatni, amely javítja a hitelességet és a költségvetési egyensúlyt, és ezért a kamatprémium, amit fizetünk, szintén csökken majd. Ezek eredményeként a kamatszint mérséklődhet, és a forint elkezdhet a középárfolyam felé mozdulni.” Ez volt az a Reutersnek adott miniszterelnöki nyilatkozat, amelyet a piaci szakértők sem tudtak értelmezni – de úgy tűnik, tegnap elindította a forint gyengülését. Az index.hu szerint a piac most hisz Gyurcsánynak. Elhiszi, hogy a miniszterelnök megcsinálja, amit mond, így a nyilatkozat egyértelműen a gyengülés és a 282 forint/eurós középárfolyam tényleges elérésének irányába hat. A forint piacán tegnap erőteljes gyengülési hullám alakult ki, az euró 268 forintig erősödött, majd a BÉT kereskedését követve némileg korrigált, és 267 forintra csúszott vissza. Elemzők szerint a következő napokban tovább gyengülhet a forint, azonban a 282 forintos szintre még várni kell, bár amennyiben a kormányfő szavainak hinni lehet, fekete napokat élhetünk meg a jövőben.
A tőkepiacon is határozott beesések történtek. A BUX nyitáskor már jelezte, hogy ezt a napot meg fogjuk még emlegetni, és valóban, előbb 230 ponttal csúszott vissza az index, majd később (délutánra) 900 pontot zuhant. A kereskedés végén egy kisebb korrekciós nyomás alakult ki, de még így is 672,83 ponttal állt előző szintje alatt a BUX. A tőzsdei részvények közül egyértelműen a gyógyszergyártó és banki papírok húzták a legrövidebbet. A kormányzati csomag ezen két szektor bevételeit tépázhatja meg. A Richter 7,5, az Egis 6,0, az OTP 4,3 százalékkal gyengült. Az FHB 9,4 százalékot zuhant, a pénzintézet vezetése délután jelezte, hogy felmérik a kormányzati csomag által keltett negatív hatásokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.