Fekete nap a tőzsdén

A háromnapos hétvége után ismét 22 ezer pont alatt kezdett a Budapesti Értéktőzsde fő indexe, mely a kereskedés során a veszteséges oldalon araszolgatott, végül pedig beszakadt. Gyengültek a fejlett európai és a régiós piacok mutatói is, tehát a hazai visszaesés nem volt egyedi. Az általános negatív hangulatot főként az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (FED) elnökének hétfői nyilatkozata váltotta ki, mivel szavai arra engedtek következtetni, hogy június végén újabb kamatemelés fordulhat elő a tengerentúlon.

Dénes Zoltán
2006. 06. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végig a veszteséges oldalon mozgott tegnap a Budapesti Értéktőzsde fő indexe. A gyenge nyitást követő lejtmenet után délutánig konszolidációs időszak következett. A 21 800 pontos szint közeléből a BUX azonban ismét lefelé vette útját. A nagyobb esés azután következett be, hogy napvilágra kerültek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) prognózisai, melyek sokkal feketébb képet festettek az államháztartásról, mint amilyet a hivatalos források próbálnak elénk tárni. A tegnapi hazai lejtmenethez hozzátartozik, hogy a tengerentúli, illetve az eurózónában eluralkodó kamatemelési félelmek miatt a feltörekvő és a fejlett piacok mutatói egyaránt gyengültek. Ennek egyik legfőbb okaként az elemzők Ben Bernanke FED-elnök hétfői nyilatkozatát jelölték meg, aki egy nemzetközi pénzügyi konferencián arra utalt, hogy nem zárható ki újabb, 25 bázispontos kamatemelés a tengerentúlon. A pesti börze lejtmenete egyébként az utóbbi napokhoz képest kissé élénkebb, 24 milliárd forintos forgalom mellett következett be.
A BUX, bár a kereskedés hajrájában kissé visszakapaszkodott, végül 3,31 százalékkal alacsonyabban, 21 353,66 ponton zárt. Ez 731,58 pontos veszteség a pénteki záróárhoz képest. A gyengülést a Mol vezette, az olajpapír 6,6 milliárdos forgalom mellett 6,7 százalékkal zuhant 20 900 forintra. Az OTP eközben – 10,6 milliárd forintos érdeklődés mellett – 3,4 százalékkal csúszott 6760 forintra, a Richter pedig 3,5 százalékkal esett 40 000 forintra. Az egyetlen javuló blue chip a Magyar Telekom volt. A társaság tegnapi bejelentése szerint 9,9 százalékkal, 56,6 százalékra növelte leányvállalatán keresztül a macedón MakTel társaságban meglévő részesedését. A tranzakció értéke 60,3 millió eurót, vagyis részvényenként 6,36 eurót tett ki. A kisebb kapitalizációjú papírok közül 3,4 százalékkal 541 forintra ereszkedett a Fotex, 2,5 százalékkal 27 200 forintra süllyedt az Egis és 1,4 százalékkal 1306 forintra az FHB.
A forint is gyengült tegnap a bankközi devizapiacon. A hazai fizetőeszközt délután 263,50 forinton jegyezték az euróval szemben, két forinttal gyengébben a pénteki 261,60 forintos szintnél. A hazai valuta a dollárral szemben közel három forintot gyengült, a zöldhasúval 205 forint felett kereskedtek lapzártakor. A kamatemelési félelmek negatív hatást gyakoroltak a fejlődő s a régiós európai börzékre is. A hétfői lejtmenet utáni újabb veszteséges tengerentúli nyitás az európai piacokra mért utolsó döfésnek bizonyult. Ennek megfelelően Európa-szerte és a régióban is egyre borúsabbá vált a hangulat. A cseh PX50 1,7, a lengyel WIG20 2,7, az orosz RTS pedig 4,7 százalékos hanyatlással fejezte be a napot. Eközben komoly veszteségeket könyvelhettek el a fejlett piacokon is. A londoni FTSE100-as 1,5, a frankfurti DAX30-as közel két százalékot, a párizsi CAC40 pedig 2,2 százalékot süllyedt.
A páneurópai Dow Jones Stoxx 600-as index 1,75 százalékos veszteséget jelzett lapzártakor. A bányászattal foglalkozó társaságok közül 2,5 százalékot ereszkedett a BHP Billiton, és másfél százalékot gyengült a Rio Tinto. Az autóipari társaságok közül pedig 4,5 százalékkal esett vissza a német DaimlerChrysler és 2,8 százalékkal a BMW. Ugyanakkor 1,78 százalékkal javult az angol repülőtér-üzemeltető, a BAA árfolyama, miután bejelentette, hogy elfogadta a spanyol Ferroviár felvásárlási ajánlatát. Lapzártakor a tengerentúli börzék is kivétel nélkül a negatív oldalon mozogtak. A Dow Jones 0,78, a Nasdaq 0,80, az S&P pedig 0,56 százalékos veszteséget jelzett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.