időjárás 14°C Amália 2022. október 7.
logo

Feladják a kórházat

Gulyás J. Attila
2006.06.22. 23:00

Visszaadja a korábbi működtetőnek, a Somogy megyei önkormányzatnak a Mosdósi Tüdő- és Szívkórházat a református egyház. Az év elején még úgy tűnt: a fővárosi Bethesda Gyermekkórházzal együtt a reformátusoké marad a mosdósi intézmény, habár tavasszal a kórházvezetésben jelentős átszervezés történt. A Bethesda Gyermekkórház vezetője, Velkey György főigazgató-főorvos kezébe került a mosdósi kórház irányítása is, mint akkor megtudtuk: ideiglenes jelleggel. – Átgondolta a református egyház a körülményeket, és úgy döntött: közös koncepciót dolgoz ki a Kaposi Mór Oktatókórház vezetőjével, Repa Imre főigazgató úrral a mosdósi intézmény működtetésére. Ez azt jelenti, hogy a mósdosi kórház a továbbiakban a kaposvári intézmény tagkórházaként fog működni – mondta lapunknak Velkey György.
Más forrásból úgy értesültünk: a reformátusok attól tartanak, hogy a kórházakat is érintő megszorító intézkedések miatt nem lesz miből működtetni a 270 ágyas mosdósi gyógyintézményt, amely a 2003-as százmillió forint helyett, az idén csak alig több mint negyvenmilliót kap a református egyháztól.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.