Feljelentés a miskolci vízszennyezés miatt

A megyei főügyészséghez fordult tegnap egy magánszemély a miskolci vízszennyezés miatt. Bár a vezetékrendszer egy része még fertőzött, mégis leállították a tasakos víz kiszállítását, s a lajtos kocsik sem hordják már az egészséges ivóvizet.

Tolcsvai L. László
2006. 06. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Huszonnégy óra alatt újabb hatszáz bakteriális és vírusos megbetegedést regisztráltak a háziorvosok Miskolcon, ezzel 2145-re emelkedett a fertőzöttek száma az első – múlt csütörtöki – esetek észlelése óta – közölte Bodnár Judit, az ÁNTSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tiszti főorvosa. Ezúttal 21 helybéli került a Semmelweis-kórházba a calicivírus, illetve a campylobaktérium okozta hasmenéses tünetekkel. Hozzátette: a vízminőségre vonatkozó részletes vizsgálatok folyamatosan zajlanak, de az úgynevezett holtvezetékekben még lehet olyan pangó víz, amit a fertőtlenítésre használt, a szokásosnál ötször nagyobb mennyiségű klór nem ért el.
Bár a korábbi heves esőzések miatt szennyeződött tapolcai vízbázisból eredő 143 kilométernyi vezetékrendszer ezek szerint még nem tisztult meg, az illetékes szakhatóságok és az önkormányzat döntése alapján tegnap nulla órától indoklás nélkül leállították a tasakos víz kiszállítását, s a lajtos kocsik sem hordják már az egészséges ivóvizet.
Feljelentést tett tegnap egy magánszemély a miskolci vízszenynyezés miatt – tudtuk meg Martossy Györgytől, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivőjétől. Mint mondta, a főügyészség megteszi a szükséges intézkedéseket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.