Ebben az évben többször előfordult, hogy külföldi orvoscsoport vett ki transzplantációra alkalmas szervet magyarországi kórházban fekvő agyhalottból. Ezeket a szerveket külföldre vitték, és ottani betegeknek ültették be. Erre csak akkor volt lehetőség, ha Magyarországon nem találtak olyan beteget, aki biológiailag alkalmas lett volna azok befogadására.
– Az eljárást szakmailag helyesen végezték, de nem tartották be a jogszabályi előírásokat – mondta Molnár Lajos egészségügyi miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a szervek kivételét ugyanis többször olyan külföldi személyzet végezte, amelynek nem volt erre megfelelő engedélye.
A szaktárca vezetője elmondta, az esetleges szabálytalanságokról egy hónapja érkezett bejelentés, akkor elődje, Rácz Jenő rendelt el vizsgálatot. Annak eredménye szerint alapos a gyanú, hogy a hazai szervátültetéseket koordináló Hungarotransplant Kht. megsértette az adminisztratív előírásokat – fogalmazott Molnár Lajos, hozzátéve: pénzkezelési szabálytalanság gyanúja is felmerült. Ezért azonnali hatállyal felmentette a szervezet igazgatóját, Borsi Józsefet, s a tárca rendőrségi feljelentést tett. A vizsgálatok lefolytatásáig Sótonyi Pétert, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökét miniszteri biztossá nevezték ki. Az ő feladata lesz, hogy javaslatot tegyen a szervkivételi és -átültetési rendszer működésének javítására. Borsi József lapunknak úgy nyilatkozott: nemzetközi szervfelajánlás kizárólag akkor történt, ha hazánkban nem volt a beültetésre alkalmas beteg. Ilyenkor mindig kérték az Országos Tisztiorvosi Hivatal egyetértő határozatát – amit meg is kaptak –, s az ügymenetet az Egészségügyi Minisztérium vezetői is jóváhagyták – szögezte le. Borsi József fontosnak tartja a vizsgálatot, amit maga is kezdeményezett az előző miniszternél, Rácz Jenőnél, miután tudomására jutott, hogy egyesek bejelentést tettek a minisztériumban. Ám szerinte semmiféle olyan szabálytalanság nem történt, amelyért a Hungarotransplant Kht. bármely tagja felelős lenne.
Felmentették az igazgatót
Szabálytalanul ajánlották föl külföldre magyarországi agyhalottak átültethető szerveit – legalábbis ezt gyanítja az Egészségügyi Minisztérium. Ezért rendőrségi feljelentést tett a tárca, és fölmentette a Hungarotransplant Kht. vezetőjét. Borsi József azonban állítja: semmiféle szabálytalanságot nem követtek el.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!