Június közepe óta szinte folyamatosan érkeznek hírek arról, hogy Észak-Korea „rövidesen”, illetve „néhány napon belül” kísérleti lövészetet hajt végre Taepodong–2 típusú – valószínűleg interkontinentális hatótávolságú – ballisztikus rakétájával; egyes híradások azt is tudni vélték, hogy a rakétaindításra már június 17-én sor kerülhet. Egyesek a rakéta közvetlen előkészítését tényként közölték, arról számolva be, hogy megtörtént a folyékony hajtóanyagú rakétafokozatok feltöltése is. Bár már két hét is eltelt a kezdeti hírverés óta, az indításra mégsem került sor: szakértők szerint az alkalmazott technológia miatt már csak ezért sem valószínű, hogy valóban megtörtént volna a rakéta feltöltése. A rakéta első és második fokozatában ugyanis oxidálóanyagként salétromsav és dinitrogén-tetroxid rendkívül korrozív 27-73-as keverékét használják, amelyet nem lehet sokáig a rakétában tartani, mivel megrongálja annak tartályait. A rendszer legmodernebb darabja az apró, mindöszsze kétszáz kilogrammos szilárd hajtóanyagú harmadik fokozat, amely a többi fokozattal szemben nem nehezíti meg az indítási előkészületeket.
Míg az érintett kormányok és politikusok közleményeikkel csak a zűrzavar fokozását érték el az észak-koreai rakétaprogrammal kapcsolatban, függetlennek nevezhető források, főként publikus műholdfelvételekre támaszkodva nem tudták minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy küszöbön áll a rakéta startja.
Tegnap Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök felszólította Észak-Koreát, hogy tegyen le a rakétakísérletéről, mert az növelné a térségben a feszültséget. A kínai vezető azt követően nyilatkozott a kérdésről, hogy a Kínában tartózkodó ausztráliai miniszterelnök közölte: kérni fogja Pekingtől „Észak-Korea megzabolázását”. Míg az ausztrál aggodalom kevésbé a saját fenyegetettségből táplálkozik, Japán félelmei nyilvánvalóan megalapozottabbak. Fukusiro, a japán Nemzetvédelmi Hivatal vezérigazgatója (védelmi miniszter) tegnap kijelentette, Japánnak nincs meg ahhoz a katonai képessége, hogy a levegőben megsemmisítsen észak-koreai rakétákat.
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!