Jelentősebb anyagi károk nem keletkeztek, nyolc ember azonban megsérült, amikor helyi idő szerint tegnap reggel a Richter-skálán mérve erős, 6,2-es magnitúdójú földrengés rázta meg Japán nyugati és déli részét.
A földlökések epicentruma a szigetország fővárosától, Tokiótól nyolcszáz kilométerre délkeletre volt, Oita tartományban. A természeti csapás miatt több vonalon leállt a vonatközlekedés – jelentette a BBC tudósítója –, azonban az első ijedtség után a járatok folytatták útjukat, igaz, csökkentett sebességgel. Szökőárriadót sehol nem kellett elrendelni. A mostani rengések ereje alig múlta alul a múlt hónapi, az indonéziai Yogyakarta városánál pusztító hasonló természeti csapásét, ahol csaknem hatezren vesztették életüket.
Mozgott a föld az Indonéziához tartozó Szumátra szigetén is, ahol a szeizmológiai állomások a Richter-skála szerint 5,9-es fokozatú földlökéseket mértek. A pánikot okozó rengések epicentruma Bandar Lampung városától 530 kilométerre délnyugatra volt. Szökőárriadót ott sem kellett elrendelni. Az első jelentések szerint senki nem sérült meg és anyagi károk sem keletkeztek – jelentette a WHO TV tudósítója.
Új-Zélandon téli viharok bénították meg az országot: az ítéletidő miatt áramkimaradások és közlekedési fennakadások voltak az ország egyik legnagyobb városában Aucklandben és térségében, ahol több mint egymillió ember maradt áram nélkül – írta az AP. A nagy mennyiségű hó és a szél tetőket rongált meg, több autópálya járhatatlanná vált, nem közlekedtek a vasúti szerelvények és rövid időre szünetelt a légi forgalom is.
“Heading to Vote on New Asphalt Is Good” – PM Orban Opens Hungary’s New Motorway















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!