Gyors apadás után a belvíz veszélyeztet

Tolcsvai L. László
2006. 06. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, az összefogás eredményeképp sikerült elkerülni, hogy a Hernádon levonuló árhullám katasztrófát okozzon. Két métert apadt tegnapra a Hernád szintje Hidasnémetinél. A középső szakaszon, Hernádkércs és Nagykinizs térségében szintén jelentős az apadás, azonban Gesztely, Ócsanálos és Ónod veszélyeztetettsége miatt még mindig dolgoznak a védelmi erők. Eddig összesen nyolcvanhárom embert kellett kimenekíteni lakásaikból. Néhány községben úgy hagyták el otthonaikat, hogy nem jelentették be a kiköltözést. Hat épület végleg lakhatatlanná vált.
Ócsanálos és Onga térségében az apadás jelentős talajvízszint- emelkedéssel jár. Most a katasztrófavédelmi szakemberek szivattyúzással próbálják csökkenteni a belvízveszélyt. Eközben az érintett területeken két lakást mosott el az ár. Bár Hernádszentandrást körgát védi, tegnap reggelre mégis megrogyott egy kilencéves ház. Az édesanyát és négy gyermekét a helyi önkormányzat egyik szolgálati lakásában helyezték el. A Sajó menti Ónodon viszont nem kell már újabb árhullámra számítani. A Hernád tegnap reggel óta nem duzzasztja viszsza a még szintén magas vízállású Sajót, noha a harmadfokú árvízvédelmi készültséget továbbra is fenntartja az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság. A Borsodban lezárt tizenkét útszakaszból tizenegyet továbbra sem nyitottak meg. Az Ócsanálos térségében bevetett két katonai helikoptert visszarendelték, de csaknem kétezer ember még dolgozik a gátakon.
Szolnoknál tegnap reggel rendőrök úsztak be egy segítségért kiabáló emberért a Tiszába. A férfit a parton már hiába próbálták újraéleszteni.

Szennyezés Miskolcon? Miskolc vezetékes ivóvize szennyeződhetett, bár erre még nincs egyértelmű bizonyíték. Az ÁNTSZ tegnap arra kérte a város lakóit, hogy a vizet fogyasztás előtt forralják fel, illetve palackozottat használjanak – adta hírül az MTI. A borsodi megyeszékhely különböző területeiről háziorvosok jelentették, hogy sokan hányással, hasmenéssel, elesettséggel járó tünetekkel keresték meg őket. Még június 2-án, a Szinva és a Garadna áradása miatt a Miskolcot ellátó bázisok egy része feltehetően sérülhetett, ezért az üzemeltető társaság, valamint az ÁNTSZ fokozottan ellenőrzi a vízmintákat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.