Gyurcsány megrendítette a forintot

Gyurcsány Ferenc Reutersnek adott nyilatkozata nyomán jelentősen meggyengülhet az euróval szemben a forint. Szakértők szerint a kormányfő kijelentése életveszélyes, és azt korrigálni kell. Tegnap a magyar deviza a múlt hét végi 263–264 közötti szintről 268 közelébe gyengült az euróval szemben, ám az árfolyam akár 280-ig is elmehet.

Munkatársainktól
2006. 06. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átmeneti problémakezelésnek nevezték hazai elemzők a hét végén közzétett megszorító csomagot, amely nem tartalmazza a korábban megígért reformokat. Probléma, hogy a gazdasági növekedés jövő évre előre jelzett jelentős visszaesése meghiúsíthatja az új célokat. A kutatók úgy tartják: a beismert 9,5 százalékos hiány még mindig nem felel meg a valóságnak. A forintgyengülés főként a devizahitelben eladósodottak pénztárcáját érinti, illetve azokét, akik nyaralásaikat már jó előre lekötötték.
Nyugaton sem hiteles a Gyurcsány-csomag: így tartják a londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint a bevételi oldalra összpontosít a kormány által a hét végén ismertetett költségvetési program. A hazai érdekképviseletek vezetői szerint az adóprés hatására ismét nőni fog a feketegazdaság aránya. Eközben az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) aggódik, mert a bejelentett adóintézkedések jelentősen rontják az ország versenyképességét. Az AmCham szerint az intézkedések egy része a gazdaság élénkítése helyett lassulást eredményez, és az adófizetők körének szélesítése helyett azokra rónak nagyobb terhet, akikre már amúgy is túl sok teher nehezedik.
Elsősegélynek nevezte a Financial Times brit üzleti napilapnak nyilatkozva Gyurcsány Ferenc a hét végén ismertetett, az államháztartás „kiigazítását” célzó megszorító csomagját. A kormányfő szerint a bejelentett intézkedési terveket további fontos döntések követhetik. A miniszterelnök ugyanakkor belföldön homlokegyenest ellentmondó kijelentéseket tesz, a köztelevízióban hangsúlyozta: „Leteszem itt a nagyesküt, hogy a most bejelentetteken túl újabb, átfogó intézkedések a következő négy évben már nincsenek.”
Varga Mihály szerint a parlamentben elfogadott ötéves adócsökkentő program öt hónapot volt érvényben, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője emiatt bocsánatkérést várna el. Az ellenzéki párt alelnöke úgy kalkulál, hogy a megszorítások hatására a családok kiadása 40-45 százalékkal is növekedhet. Varga hangsúlyozta: a Fidesz semmilyen adóemelést nem fog megszavazni. Eközben egy lapunknak név nélkül nyilatkozó MSZP-s képviselő a minimálbér megadóztatását is megfontolásra ajánlaná.
A további elképzeléseket, illetve a „reformok” várható társadalmi hatásait jövő hétfőn beszélhetik meg a politikusok, amikor az Országgyűlésben hatórás vitanapot tartanak a miniszterelnök csomagjáról.

Minisztériumi elbocsátások a héten?>/b< Már e héten elbocsáthatnak 1900 minisztériumi dolgozót a köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezete szerint, a szférát érintő leépítések így öszszesen tizennégyezer főt érinthetnek. Fehér József, az érdekvédő szervezet főtitkára száztízezer „remegő gyomorral” a munkahelyére járó ember nevében visszautasította Gyurcsány Ferenc megszorításokkal kapcsolatban hangoztatott véleményét, miszerint „nem kell félni, nem fog fájni”. Eközben a közoktatás területén működő valamennyi szakszervezet közösen egyeztet arról, milyen eszközökkel tiltakozzanak a pedagógusokat érintő megszorítások ellen. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke úgy véli, a pedagógusok nettó jövedelme 2,5 százalékkal csökkenne már októbertől.
Továbbiak a 3., a 12., a 13., vezércikk
és publicisztikák a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.