Gyurcsány rafináltságot is vár minisztereitől

Hivatalosan is megnevezte Gyurcsány Ferenc második kormányának minisztereit, illetve az államreform-bizottság reformtitkárságának és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek a vezetőit. A miniszterelnök szerint ők tizenöten a reformok emberei, akiktől bölcsességet, rafinériát, racionalitást, egyensúlyérzéket, határozottságot és empátiát várhatunk.

Török László
2006. 06. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felelősségi nyilatkozatot íratott alá Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje második kormánya leendő minisztereivel, amelyben rögzítették, ki milyen módon vesz majd részt az „ország- és államreformban” – jelentette be a szocialista politikus tegnap, mielőtt bemutatta volna a kabinet minisztereit. A miniszterelnök szerint azonban a dokumentum nem elegendő ahhoz, hogy hazánk egy jobb és élhetőbb országgá fejlődjön, a nyilatkozathoz csatlakoznia kell ezreknek, millióknak, hogy valósággá váljon az új reformkor.
A kormányfő egy-egy mondatban bemutatta kabinetjének tizenkét tagját, akik közül négyen a KISZ-ben, öten pedig az MSZMP-ben is megfordultak. Petrétei Józseffel „a szabadság és rend” országát szeretnék megteremteni, a leendő igazságügyi és rendvédelmi miniszternek az „alkotmányosság őreként” az államreform magas szintű, támadhatatlan jogszabályi előkészítését kell megoldania. Persányi Miklós (a KISZ központi iskolájának egykori tanára) Gyurcsány meglátása szerint kulcsszerepet játszott az évszázad legnagyobb árvizeinek legyőzésében; a jövőben a folyamszabályozási beruházások felügyeletét és a bioenergia-ipar fejlesztését várják tőle.
„A józan ész embere, az agrármenedzser” – így nyilatkozott Gráf Józsefről a miniszterelnök, aki a magyar piac védelmére, megkezdett modern agrárprogramjának folytatására kérte fel a pécsi pártbizottság egykori munkatársát, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium régi-új vezetőjét. „Mit mondhatnék Molnár Lajosról?” – tette fel a kérdést a kormányfő az SZDSZ egészségügyiminiszter-jelöltje felé fordulva. Gyurcsány szerint a MÁV-kórház igazgatója tagadhatatlanul nehéz ember, aki egy nehéz feladatra szerződött. Az egészségügyi reform végrehajtásának vitáiban határozottságot és empátiát várnak tőle.
Az államreform „egyik legizgalmasabb” részét Lamperth Mónika nyerte meg, energiáit önkormányzati és területfejlesztési miniszterként decentralizálásra, állam és önkormányzat szándékainak összecsiszolására kell majd fordítania. A feladathoz „bölcsességet, rafinériát és határozottságot” kívánt politikustársának Gyurcsány Ferenc.
Reformszemlélet és nyugalom eltérő arányban történő, „jó adagolását” kellene megoldania Hiller Istvánnak, az oktatási és kulturális tárca várományosának. A miniszterelnök szerint tovább kell vinni mindazt, ami elkezdődött az oktatásban, és folytatni kell azokat a programokat, amelyek kinyitották a kultúra világát. Szilvásy György a „pontosság” kancelláriaminisztere lesz, az államigazgatási reform vezető politikusa. A kormányfő elmondta azt is, hogy önálló kabinetje megszűnik, feladatait a Miniszterelnöki Hivatal látja majd el.
Kóka Jánostól, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium leendő vezetőjétől Gyurcsány Ferenc a patrióta gazdaságpolitika és a versenyképes magyar gazdaság megteremtését várja. „Nem helyi bajnokságot kívánunk nyerni, hanem az Európa- vagy világbajnokságon szeretnénk a legjobbak közé felzárkózni” – mondta a magyar gazdaság versenyképességére utalva a politikus.
A kormányfő politikai helyettese Kiss Péter „baloldali csúcsminiszter” lesz, aki a szociális és munkaügyi tárcát vezeti majd (ezt tette a Horn- és a Medgyessy-kormányban is). A KISZ Budapesti Bizottságának egykori első titkára feladatul kapja azt is, hogy segítse azon közalkalmazottakat és köztisztviselőket, akik – Gyurcsány szavai szerint – „jelentős kihívás” elé néznek.
Göncz Kingából külügyminiszter lett, az európai, atlanti, távol-keleti és orosz kapcsolatok erősítése lesz feladata, amelyben sajtóértesülés szerint Fekszi Márta eddigi közigazgatási államtitkár segítheti majd.
Az „egyensúly embereként” mutatta be Gyurcsány második kormánya pénzügyminiszterét, Veres János volt KISZ-titkárt. Az MSZP-s politikusnak a ciklus közepére teljesítenie kellene a maastrichti követelményeket, hogy „kinyithassák azt a kérdést, mikor csatlakozunk az euróövezethez”.
Szekeres Imre, a szocialisták elnökhelyettese a professzionális haderő megteremtésében lesz érdekelt. „Minden eddigi feladatában azt bizonyította, hogy nemcsak tehetséges, hanem kiváló szervező, rendkívül fegyelmezett ember” – mondta elismerőleg a miniszterelnök, aki szerint a magyar honvédelemnek éppen egy ilyen emberre van szüksége.
A seregszemlén megjelent az államreform-bizottság reformtitkárságának jövőbeni vezetője, Draskovics Tibor is, akitől stratégiaalkotást, döntés-előkészítést várnak, politikai felelősségtől mentesen. Bajnai Gordon fejlesztésekért felelős szakember feladata, hogy összekapcsolja az ágazati és regionális törekvéseket a döntéshozatalban. A Wallis-csoport volt vezérigazgatója, a Budapest Airport Zrt. vezére a pénz befektetéséért lesz felelős, egyensúlyt teremtve politikai racionalitás és a befektető gazdasági racionalitása között. Miniszterjelöltjei bemutatása után Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy június 9-én alakulhat meg kormánya. „A reformok kormánya a reformok embereivel, a sikeres és erős Magyarországért. Mi így, tizenöten” – mondta végezetül a miniszterelnök.

Kiüresedik a párt. Juhász Ferenc alelnök látja el a kormány megalakulás után az MSZP vezetésével kapcsolatos napi teendőket – jelentette be Hiller István pártelnök. A politikus elmondta: hozzá hasonlóan Szekeres Imre elnökhelyettes és Újhelyi István alelnök is feladatot kap a kabinetben (utóbbi megbízásáról Hiller nem nyilatkozott), ezért a távozó honvédelmi miniszternek ügyvezetőként kell irányítania a pártot. Az összevont oktatási és kulturális miniszteri poszt várományosa közölte azt is, hogy a szocialisták tisztújító kongresszusán nem kíván az elnöki posztért indulni. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.