Hallgatólagosan elismerik Izraelt

Hírösszefoglaló
2006. 06. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Izrael és a palesztinok egymás mellett létezéséről szóló szerződés aláírásába egyezett bele tegnap a kormányon lévő Hamász radikális palesztin mozgalom. Az izraeli börtönökben raboskodó palesztin vezetők által felvázolt terv közvetetten elismeri Izrael jogát a létezéshez, míg a Hamász korábban több alkalommal a zsidó állam elpusztítását helyezte kilátásba, s kizárta az Izraellel való tárgyalásokat. Mahmúd Abbász palesztin elnök pedig népszavazást írt ki a tervezetről, mert a Hamász nem volt hajlandó elfogadni azt.
A megállapodás nagyban enyhítheti a palesztinok és Izrael között lévő feszültséget, amely tegnap ismét fokozódott. Nemzetközi diplomáciai vihart kavart a tegnapelőtt palesztin fegyveresek által foglyul ejtett izraeli katona ügye. Gilad Salitot a Kerem Salom-i határátkelőnél rabolták el, miután a palesztin milicisták megtámadtak egy izraeli állást. A támadást és a túszejtést három szervezet, a Népi Ellenállási Bizottságok, annak szakadárszervezete, az Iszlám Hadsereg, illetve a kormányon lévő Hamász katonai szárnya, az Ezzeddin el-Kasszám Brigádok vállalta magára, s egy közleményben az izraeli börtönökben raboskodó nők és gyermekek szabadon bocsátását követelték. Cserébe információt ígértek a tizenkilenc éves izraeli katona hollétéről.
Eközben nagy erejű robbanás vetett szét egy autót tegnap Gázában, s a detonációban a jármű egy utasa életét vesztette. A halálos áldozat a kormányzó Hamász fegyveres szárnyának egyik tagja. Szemtanúk beszámolója szerint az autó ellen izraeli repülőgép intézett támadást, az izraeli hadsereg viszont – amely általában vállalja, ha légicsapást hajt végre Gázában – azt közölte, hogy nincs köze a robbanáshoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.