Harminc százalékkal drágul a gáz

A gáz, az áram és a távfűtés árának emeléséről döntött tegnap a kormány, mert szerinte így igazságos, illetve a költségvetés már képtelen kifizetni a támogatásokat. A Fidesz azt állítja, Gyurcsány Ferenc és kormánya rendkívül súlyos hazugságspirálba került.

Czirják Imre
2006. 06. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harminc százalékkal emelkedik augusztus 1-jétől a gáz ára, 14,5-del az áramé és 18 százalékkal a távfűtésé – döntött tegnapi ülésén a kormány. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter elmondta: a lakossági felhasználók számára évi 1500 köbméteres fogyasztásig 25 százalékkal, 1500 és 3000 köbméter között 30 százalékkal, 3000 köbméter felett pedig 37 százalékkal emelkedik a gáz ára. Az ipari fogyasztók 12,6 százalékkal fizetnek majd többet, míg az intézmények 17,6 százalékkal (utóbbi adatban az áfanövekedés hatása is benne van).
Kóka a költségvetés helyzetével és az igazságossággal indokolta az energiaár-emelést. Változatlan lakossági gázár mellett 220 milliárd forintot kellene jövőre gázár-kompenzációra költeni. „A helyzet tarthatatlan” – jelentette ki, a kabinet csak valamivel több mint százmilliárdot szán 2007-ben erre a célra. Cáfolta, hogy a támogatási keret fenti csökkentéséből újabb 30 százalékos gázáremelés várható január 1-jétől. Ugyanakkor nem zárta ki az energiahordozó árának további emelését, mert jelenleg a háztartások csak a világpiaci ár felét, 60 százalékát fizetik meg.
*
A kormány fokozatosan új gázár-kompenzációs rendszert is be akar vezetni, amelyet októberig dolgoznának ki. Ennek egyik sarokpontja, hogy a 3000 köbméter feletti lakossági fogyasztók az e feletti mennyiségért az elismert piaci árat fizetnék. A fogyasztáshoz kapcsolt támogatás fokozatosan megszűnne, helyét a szociális alapú támogatás venné át – vázolta fel Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter. A kisfogyasztókon kívül az új rendszerben a nagycsaládosok, azok a családok, ahol súlyos fogyatékkal élő személy van és a nyugdíjasok kapnának támogatást, ahol nem éri el az egy főre jutó havi jövedelem a nyugdíjminimum kétszeresét (ez 51 600 forint). A kedvezményezettek a fűtési időszakra idén havi 2500 forintos támogatást kapnának.
Átlagosan évente 40 ezer forinttal nő a családok kiadása a kormány által bejelentett gázáremelések miatt – jelentette be a Fidesz szóvivője. Szijjártó Péter elmondta: az intézkedések nyomán Magyarországon mindenki számára nő a gáz ára, a „szerencséseknek” az infláció négyszeresével, a „kevésbé szerencséseknek” pedig az infláció tizenkétszeresével. Szijjártó meglátása szerint a gázáremelés rendkívül negatív hatással lesz a magyar gazdaság egészére, a vállalatok számára a versenyképesség csökkenését jelenti majd.
Szijjártó Péter kifejtette: a gázáremelést egyértelműen költségvetési bevételkényszer motiválja, azonban ez azért nem fog pozitív hatást gyakorolni a büdzsére, mert az állami és önkormányzati fenntartású intézmények, például óvodák, iskolák számára az államnak végül úgyis vissza kell pótolnia az emelésből adódó pluszköltségeket. Nem igaz a kormány azon érvelése – folytatta –, hogy világpiaci folyamatok indukálták volna a gázáremelést, nem világpiaci árról, hanem orosz árról lehet beszélni Magyarország esetében. Sajtóhírekre hivatkozva közölte, hogy az orosz szállító a Mol számára valóban nagyjából 30 százalékkal megemelte a gáz árát, azonban ilyenkor jöhet a kérdés, hogy hol vannak azok a legendásan jó magyar–orosz kapcsolatok. A Fidesz a választási kampányra utalva kijelentette: az áfaemelés, a tandíj bevezetése és a gázáremelés bejelentése azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya rendkívül súlyos hazugságspirálba került.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.