Három magyarral rajtol a Golden League

Munkatársunktól
2006. 06. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma este Oslóban három magyar versenyző részvételével és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) megújított premizálási rendszerével kezdődik a Golden League-sorozat. Mint ismert, az elmúlt években az egymillió dolláros bónusz elnyeréséhez mind a hat GL-versenyen győzni kellett, így akik menet közben elvesztették a veretlenségüket, egyúttal kedvüket is szegték. Az IAAF a motivációt növelendő úgy döntött, hogy a jackpotot két részre bontják. Akik a hat versenyből legalább ötön győznek, azok között kiosztanak félmilliót, a második lépcsőben pedig a másik félmillióból azok részesülnek pluszban, akik valamennyi állomáson diadalmaskodnak.
Az idei sorozatban a férfiaknál a 100, a 400, az 1500 és a 3000/ 5000 méter (attól függően, hogy az adott versenyen melyiket iktatják műsorba), valamint a távolugrás és a gerelyhajítás, a nőknél a 100, a 400, a 3000/5000, a 100 méter gát és a magasugrás lett GL-szám. S a versenyeket idén is Oslóban (június 2.), Párizsban (július 8.), Rómában (július 14.), Zürichben (augusztus 18.), Brüsszelben (augusztus 25.) és Berlinben (szeptember 3.) rendezik.
A mai nyitó Bislett-játékokon Oslóban három magyar induló lesz: férfi diszkoszvetésben Kővágó Zoltán és Máté Gábor, női 5000 méteren pedig Papp Krisztina. Diszkoszvetésben Kővágó 69,95 méteres egyéni csúccsal áll az idei világranglista második helyén az észt Tammert (70,82) mögött, s közvetlenül az olimpiai és világbajnok litván Alekna (69,62) előtt, akik szintén dobókörbe lépnek a norvég fővárosban.

Loroupe érkezik. Az IAAF égisze alá tartozó vb-k történetében bevált szokás, hogy a nemzetközi szövetség egy-egy világhíresség „rendelkezésre bocsátásával” járul hozzá az esemény hírveréséhez, s így lesz ez az október 8-án Debrecenben megrendezésre kerülő 20 km-es utcaifutó-vb esetében is. A négy számban is világcsúcstartó kenyai Tegla Loroupe július 20-án, az ugyancsak Debrecenben lebonyolítandó ob előtt érkezik hozzánk. Loroupe az egyórás futásban, a 20, a 25, valamint a 30 km-es távon is az érvényben lévő világcsúcs gazdája, s az volt sokáig a klasszikus maratoni távon is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.