Jelzésértékűnek tartom, hogy kevesebb mint egy hónappal a kormány eskütétele után létrejött az első találkozó a történelmi egyházakkal – mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a zsidó felekezet legfelső vezetőivel folytatott tegnapi munkaértekezlet után.
A tárcavezető úgy vélte, az egyházak megelégedésére szolgált, hogy miután megszűnt a címzetes szakállamtitkárság, az egyházi kapcsolatok nem a kultuszminisztérium apparátusába betagozódva, hanem közvetlenül a miniszter alá tartozó titkársághoz kerültek. Azt ígérte, akár már tíz nap múlva folytatódhat a kapcsolatalakítás a miniszterelnökkel való találkozó keretében. Hírül adta Hiller István, hogy új finanszírozási modellben szeretne megállapodni az egyházakkal mint közintézmény-fenntartókkal. Kitért annak megválaszolása elől, hogy mit szól Fodor Gábor (SZDSZ) ugyancsak tegnapi nyilatkozatához, miszerint: „az egyházi iskolák olyan plusztámogatást kapnak, amelyet sem az önkormányzati, sem az alapítványi intézmények nem élveznek”. (Ezt az állítást az egyházak az elmúlt években számtalanszor cáfolták.) Azt az SZDSZ-es felvetést, hogy a kormány vizsgálja felül a vatikáni megállapodást, a miniszter úgy kommentálta: minden pártnak joga van elmondani szuverén véleményét. Hozzátette: maga a szerződés tartalmazza, hogy időről időre át lehet tekinteni az abban foglaltakat.
Hiller István úgy szervezte a találkozó utáni sajtóprotokollt, hogy egyedül és külön nyilatkozzon. Az egyházi vezetők rövid ideig a folyosón várakoztak a sajtóra, majd – feltehetőleg a méltatlan helyzetre tekintettel – idő előtt távoztak. Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, akit utólag értünk el, szűkszavúan érzékeltette: tegnap nem volt érdemi tárgyalás.
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!