Terrorszervezetek tagjainak felelősségre vonására készül a német igazságszolgáltatás. Münchenben és Stuttgartban két bírósági eljárás indul. A majna-frankfurti repülőtéren pedig újabb személyt tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy az iraki Anszar al-Iszlam szervezetnek dolgozott.
A Szövetségi Törvényszék elfogatóparancsának tett eleget a nagy forgalmú repülőtér rendőrsége, amikor őrizetbe vette a harminchat esztendős iraki férfit. Letartóztatásának okát az a feltételezés adja, hogy logisztikai és anyagi támogatást nyújtott a terrorszervezetnek. A nyomozók eddigi munkája arra utal, hogy Burhan B. 2003-tól kezdve jelentős összegeket irányított át Irakba, az Anszar al-Iszlam számára. Támogatásával összesen huszonkétezer euró jutott el a terrorakciókat előkészítő és merényleteket elkövető terrorszervezethez. A terrorcselekmények mögött meghúzódó szervezetek támogatása pedig már önmagában büntetendő cselekménynek számít.
Burhan B. szorosan együttműködött azzal az Ata A.-val, aki a stuttgarti bíróság előtt kénytelen színt vallani egy 2004 decemberében elkövetett merénylettel kapcsolatban. Az Anszar al-Iszlam németországi hangadójának tartott vádlott irányította azt a sikertelen gyilkossági kísérletet, amelyet Berlinben, az odalátogató Ijjád Allávi korábbi iraki kormányfő ellen hajtottak (volna) végre. Az iraki terrorszervezet helyi vezetőjén túlmenően további két iraki férfi kerül a bajor tartományi főváros bírósága elé. A velük szemben felhozott vád elsődlegesen abból a feltételezésből indul ki, hogy éveken keresztül gyűjtöttek pénzt a terrorakciók finanszírozására. A hivatalos szervek figyelmét felkeltő személyek többsége általában hasonló tevékenység miatt válik gyanússá.
Időközben a szövetségi hírszerző szolgálat figyelme az al-Kaida iraki szervezetének új vezetőjére összpontosul. Az amerikaiak által likvidált Abu Muszab az-Zarkávi örökébe lépő Abu Hamza ismeretlen személynek számít a német BND számára is, amely különben jól értesült izraeli forrásoktól igyekezett közelebbi információkhoz hozzájutni – mindeddig eredménytelenül.

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes