Kedden tájékoztatót tartott az ÁPV Zrt. a Malév Zrt. szakszervezetei számára a nemzeti légicég 99,95 százalékos állami tulajdonrészének magánosításáról – tudtuk meg. Törvény írja elő, hogy egy állami cég tervezett privatizációja előtt egyeztetni köteles a társaság szakszervezeteivel és érdekképviseleteivel, a pályázat kiírása előtt legkésőbb két héttel. A szakszervezeteket arról tájékoztatta a vagyonkezelő, hogy az érvényes kormányhatározat értelmében ismét nekifut a Malév Zrt. értékesítésének. Egyértelművé tették: a kiírás során sem lesz lehetőségük a dolgozóknak munkavállalói részvényt venni, mert nem bocsátanak ki ilyet – a szakszervezetek állítása szerint ezt semmiféle törvény nem zárja ki.
Az ÁPV Zrt. a szakszervezetek véleményét kérte a munkavállalók foglalkoztatását érintő garanciák és a Malév Zrt. mintegy 36 milliárd forintos hitelállománya ügyében. Várhatóan a kiírás tartalmazza majd az új tulajdonos számára a légitársaság 3,5 milliárd forintos saját tőkéjének megemelését, meglévő hiteleinek – illetve azok egy részének – átvállalását úgy, hogy a ki nem fizetett tartozás hitelezője maga a magyar állam lesz.
Ezt követően várhatóan július 15-én teszik közzé a Malév Zrt. privatizációs pályázatát. Ha ez a tender zökkenőmentesen zajlik le, akkor realizálódhat a tulajdonos azon szándéka is, amely szerint idén szeptemberig le kívánják zárni a Malév újabb privatizációs tenderét. Úgy tudjuk, jelenleg három érdeklődő vár a pályázati kiírás megjelenésére, amelyek között ott van a tavalyi pályázat két esélyese: a Borisz Abramovics nevével fémjelzett, a KrasAir légitársasággal együttműködő, 50 százalékban orosz, 50 százalékban magyar tulajdonú befektetői csoport, az Airbridge Rt., s az Aviation Solution Befektetői Konzorcium (ASBK) Kft., amelynek a Malév egyik korábbi vezérigazgatója, Kovács Ferenc a szakmai vezetője. Az előző pályázat óta eltelt időszakban a Malév hétmilliárd forintért eladta az üzemanyag-kiszolgáló cégét, a RÜK Kft.-t. Ennek kapcsán a közelmúltban az orosz fél úgy nyilatkozott, hogy továbbra is érdeklődik a Malév iránt, bár már korántsem adna érte annyit, mint legutóbb, mivel szerinte azóta kiürítették a céget. (Az Airbridge Rt. az előző privatizációs pályázati ajánlatában 150 millió forintot ajánlott a Malévért, amelyet az ÁPV Zrt.-vel folytatott tárgyalássorozat folyamán egymilliárd forintra emelt meg. – A szerk.) A Malév időközben önálló cégekbe szervezte néhány üzletágát (Handling, Hunacél, Cargo), amelyek együttes értéke szakértők szerint eléri a 15 milliárd forintot.
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!