Negyedszerre is megpróbálkozik a Malév eladásával az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. Erre több jel is utal, hiszen a vagyonkezelő társaság a privatizációs törvénynek megfelelően már tájékoztatta ebbéli szándékáról a szakszervezeteket, illetve közbeszerzési eljárást indított a Malév vagyonának felértékelésére. Mivel a friss vagyonértékelésnek a kiírandó pályázat eredményeinek megállapításakor kell az ÁPV Zrt. rendelkezésére állnia, a tender kiírására várhatóan már július végén vagy augusztus elején sor kerülhet. A vagyonkezelő privatizációs stratégiája szerint a tulajdonában lévő 99,5 százaléknyi Malév-részvényt tőkeemeléssel egybekötve értékesítené. A magyar kormány előbb 2004 novemberében, majd 2005 márciusában és júliusában is próbálkozott a légitársaság eladásával, ám végül mindhárom tendert törölte. A legutóbbi eljáráson legjobb ajánlatot tevő AirBridge Rt. igazgatósági tagja, Leonov Péter lapunknak elmondta: bár a Malévot az utóbbi időben gyakorlatilag lecsupaszították, továbbra is érdeklődnek iránta, ám az érte ajánlott ár már el fog térni az eddigiektől. Az AirBridge legutóbb összesen mintegy 41 milliárd forintot ajánlott. Ebből információink szerint közel 35 milliárdot tett ki a Malév hitelállományának átvállalása, egymilliárdot fizetett volna a vagyonkezelőnek és ötmilliárdot tervezett tőkeemelésre fordítani.
Hárman maradtak versenyben. A Budapest Airport értékelőbizottsága három konzorciumot hívott meg, hogy tegyen újabb pályázatot a ferihegyi taxitender második és egyben utolsó fordulójában. Az első fordulóban kizárólag az ár alapján értékelt a bizottság. A második forduló pályázatainak leadási határideje július 17., s várhatóan július 20-án születik végeredmény.
Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!