Egy sakkolimpia mindig felemelő ünnep résztvevőknek, szurkolóknak egyaránt. Igaz, a győztesek mindig jobban tudnak örülni az eredménynek, mert a meccsek közelről egészen másképp értelmezhetők, ha mondjuk érmekkel tér haza a gárda, és nem csupán a tisztes részvétel sovány vigaszával. És semmiképpen nem illik távol maradni egy ilyen sakkünnepről, hacsak nem valami kényszertávollét miatt.
A magyar csapatok nagyjából e keretek közepette játszanak a Torinóban zajló sakkolimpián. Tíz forduló után, a tegnapi tizenegyedik előtt a nők és a férfiak is a középmezőnyben álltak, amivel nem lehetünk maradéktalanul elégedettek. Néhány remek játszma azért sikerült, s egy világszenzáció is szerepel majd a jelenléti íven: a négyszeres olimpiai bajnok kínai csapatot hölgyeink 2,5-0,5-re legyőzték.
Ugyanakkor azt is látni kell, nincs többé esélytelen csapat, s a sikerért a legnagyobb tehetségeknek is átlagon felül meg kell dolgozniuk, mert a régi nimbusz már nem elegendő a világsikerhez. Hol vannak az idők, midőn a szovjetek egyre-másra arattak, s a bámuló sakkvilág szinte beletörődött a sorsába! Egy olyan csapatot megelőzni, amelyben Paul Keresz vagy Mihail Tal tartalékként szerepelt – valóban lehetetlennek látszott.
A 11. fordulóban női válogatottunk 2-1-re nyert Horvátország ellen, a férfiak 2-2-es döntetlent játszottak Dániával. A nőknél Vajda Szidónia világossal, Mádl Ildikó pedig sötéttel remizett, míg a leghosszabb mérkőzésen az elsőtáblás Hoang Thanh Trang győzött, és ezzel sikerült diadalmaskodni a horvátok felett. Az ukránok vezetnek 25,5 ponttal, második az orosz (24,5), harmadik a kínai (23,5) csapat, a magyarok a 7-9. helyen állnak 20,5-tel. A férfiaknál Almási Zoltán és Balogh Csaba világossal, Gyimesi Zoltán és Horváth Ádám pedig sötéttel remizett a dánok elleni mérkőzésen. Az örmények állnak az élen 32 ponttal, a kínaiak és a franciák (28,5-28,5) előtt. A magyar válogatott a 11–20. helyet foglalja el 26,5 ponttal.
Minden játszma, minden lépés sorsdöntő lehet a finisben. Hihetetlenül izgalmas véghajrá következik.
Néhány idegnyugtató játszma a férfiaktól:
Galego (2543)–Almási (2657)
Portugália–Magyarország,
3. forduló
Szicíliai védelem [B40]
1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. Hc3 a6 4. g3 b5 5. Fg2 Fb7 6. d3 d6 7. 0-0 Hf6 8. a3 Fe7 9. Hg5 Vc7 10. f4 h6 11. Hh3 Hbd7 12. Ve2 Hb6 13. Fd2 Hfd7 14. f5 e5 15. a4 b4 16. a5 bxc3 17. axb6 Vxb6 18. bxc3 a5 19. c4 Fc6 20. Hf2 a4 21. Hd1 Fg5 22. Fe1 h5 23. h4 Fd8 24. Hc3 Va6 25. Fd2 Fa5 26. Hd5 Hf6 27. Ff3 Kd7 28. c3 Bab8 29. Ba2 Bb3 30. Vd1 Vb7 31. Va1 Bb8 32. Hxf6+ gxf6 33. Fxh5 Ke7 34. Ff3 Bb2 35. Bc1 Vb3 36. Ba3 Bxd2 37. Bxb3 Bxb3 38. Fd1 Bbb2 39. Fxa4 Bg2+ 40. Kh1 Bh2+ 41. Kg1 Bbg2+ 42. Kf1 Fxa4 43. Vxa4 Ba2 0-1.
Berkes (2593)–Stohl (2538)
Magyarország–Szlovákia,
10. forduló
Angol megnyitás [A30]
1. c4 Hf6 2. Hc3 c5 3. g3 e6 4. Hf3 b6 5. Fg2 Fb7 6. 0-0 Fe7 7. d4 cxd4 8. Vxd4 d6 9. Bd1 a6 10. Hg5 Fxg2 11. Kxg2 0-0 12. Hce4 d5 13. Hxf6+ Fxf6 14. Vg4 Ba7 15. e4 Hd7 16. cxd5 He5 17. Vh5 h6 18. Hf3 g6 19. Vxh6 Hxf3 20. Kxf3 Bd7 21. Vf4 exd5 22. e5 Fg7 23. Fe3 Be8 24. Fd4 Bde7 25. Be1 Vb8 26. Kg2 Fxe5 27. Bxe5!! Bxe5 28. Vh6! Vc8 29. Be1 Vf5 30. h3 f6 31. g4 Vd3 32. Fxe5 Bxe5 33. Bc1! Be8 34. Bc6 Ve4+ 35. Kg3 1-0.
Markos (2492)–Balogh Cs. (2576)
Magyarország–Szlovákia,
10. forduló
Vezérindiai védelem [E13]
1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 b6 4. Hc3 Fb4 5. Fg5 Fb7 6. Hd2 h6 7. Fh4 Hc6 8. e3 He7 9. f3 Hf5 10. Ff2 c5 11. Fd3 cxd4 12. exd4 0-0 13. Vb3 Fxc3 14. bxc3 d5 15. 0-0 dxc4 16. Hxc4 Hd5 17. Bfe1 Bc8 18. Bac1 Hf4 19. Fxf5 exf5 20. Fg3 Hd3 21. Hd6 Hxc1 22. Bxc1 Bc7 23. Be1 Be7 24. Fe5 Vd7 25. c4 f6 26. c5+ Kh8 27. Fg3 f4 28. Ff2 Bxe1+ 29. Fxe1 Ve7 30. Fd2 Ve2 31. Vc3 Fd5 32. Fxf4 bxc5 33. dxc5 Vxa2 34. h3 Fc6 35. Ve3 Kg8 36. Kh2 Vd5 37. Va3 Ba8 38. Va5 Kh7 39. Fg3 a6 40. Vc7 a5 41. Fh4 Kg8 42. Hc8 Vd7 43. He7+ Kf7 44. Vxc6 Vxc6 45. Hxc6 a4 46. Hb4 a3 47. Ha2 Bb8! 48. c6 Bc8! 49. Hb4 Bxc6! 50. Hxc6 a2 51. Hd8+ Kg6 52. Fg3 a1V 53. He6 Kf7 54. Hf4 g5 55. Hd3 Vf1 56. Hc5 f5 57. Fe5 Vc4 0-1.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!