Izrael hadserege tegnap hidakat bombázott le, megsemmisítettek egy erőművet, és visszafoglalták a Gázai övezet déli részét abban az akcióban, amelynek célja a néhány nappal ezelőtt palesztin fegyveresek által elrabolt tizenkilenc éves izraeli katona kiszabadítása. A légicsapásokban szétbombázott három híd Gáza város északi és déli részeit kötötte össze. A hadsereg szóvivője szerint a művelettel meg kívánják akadályozni, hogy Gilad Salitot máshová szállítsák a túszejtők. A fiatal katonát palesztin milicisták egy izraeli állás megtámadását követően rabolták el a Kerem Salom-i határátkelőnél. A támadást és a túszejtést három szervezet, a Népi Ellenállási Bizottságok, annak szakadár szervezete, az Iszlám Hadsereg, illetve a Palesztinában kormányon lévő Hamász katonai szárnya, az Ezzeddin el-Kasszám Brigádok vállalta magára, s közös közleményben az izraeli börtönökben raboskodó nők és gyermekek szabadon bocsátását követelték. Cserébe információt ígértek a tizenkilenc éves izraeli katona hollétéről. Izraelben jelenleg mintegy száz nőt és háromszáz gyermeket tartanak fogva. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök elutasította a fegyveresek követelését.
Az Izrael és a palesztinok közötti feszültséget tovább fokozta a Népi Ellenállási Bizottságoknak azon bejelentése, mely szerint elraboltak egy ciszjordániai zsidó telepest is, a tizennyolc éves Elijáhu Aserit, akit a fenyegetések szerint kivégeznek, amennyiben Izrael nem állítja le gázai hadműveletét. A gázai támadással egy időben az izraeli hadsereg Ciszjordániában ellenőrző pontokat állított fel.
Ehud Olmert izraeli kormányfő tegnapi nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a hadművelet csak most kezdődött el igazán, s nem zárta ki a „szélsőséges eszközök” bevetését sem, ha ez szükséges Gilad Salit kiszabadításához. Olmert szerint nem Gáza elfoglalása a cél, de az ügyben nem hajlandó tárgyalásokat folytatni a palesztin vezetőkkel. Az izraeli hadsereg útjában álló palesztin családok többsége Rafah városában keresett menedéket. A palesztin vezetők elítélték a tegnapi izraeli hadműveleteket. Ghazi Hamád Hamász-szóvivő jogtalannak nevezte a gázai behatolást, s a krízis diplomáciai úton történő megoldását szorgalmazta. A palesztin államfő, Mahmúd Abbász a palesztin népet sújtó „kollektív büntetésnek” titulálta az izraeli akciót.
Elemzők szerint a kormányon lévő Hamász radikális mozgalom januári hatalomra kerülése óta határozottan megromlott a palesztinok kapcsolata a zsidó állammal, s a palesztin területeken belül is belpolitikai viszály alakult ki. A Hamász korábban Izrael elpusztítása mellett kötelezte el magát, de tegnapelőtt Izrael és a palesztinok egymás mellett létezéséről szóló szerződés aláírásába egyezett bele, így közvetetten elismerte Izrael jogát a létezéshez. Nyilatkozatban üdvözölte a Hamász és a Fatah megállapodását az EU külügyeiért felelős biztosa, Benita Ferrero-Waldner.
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!