Bár az őstermelők adózását változatlanul hagyja a pénzügyi törvényeket módosító csomag, a jövő év elejétől e csoportnak is tb-járulékot kell fizetnie. Ez azt jelenti, hogy 2007. január elsejétől az őstermelők a minimálbér után fizetnek egészség- és nyugdíjbiztosítást, kivéve, ha van más főállásuk, vagy betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt – közölte az MTI. A törvényjavaslat szerint az az őstermelő válhat biztosítottá, akinek az eddigi szolgálati ideje és a nyugdíjig hátralévő ideje legalább húsz év.
A tervezet ellentétes Gráf József agrárminiszter korábbi kijelentéseivel – mondta Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének főtitkára. A mezőgazdasági bizottság előtti meghallgatásán Gráf ugyanis hangsúlyozta: fontos számára e termelői réteg, amelyet úgy kell megerősíteni, hogy idővel családi gazdálkodóvá válhasson. – A biztosítási terhek az őstermelők mindennapi megélhetését veszélyeztetik, ezért egyre több embernek kell majd szociális ellátást biztosítani – tette hozzá a főtitkár.
Karácsonyi köszöntőben jelentette be az új kormányzati támogatásokat Vitályos Eszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!